Hetes-sorozatunkban a HE-DO B. Braun Gyöngyös férfi kézilabdacsapat egyik játékosával beszélgetünk. Hogyan töltötte a hetét, mi történt a csapat háza táján, jól sikerült a következő ellenfél elleni felkészülés? Aki ezen a héten jelent: István Péter. A HE-DO B. Braun Gyöngyös beállója szerint a ziccerek kihasználása döntő lesz a DVTK-Eger elleni idegenbeli mérkőzésen.

– Az egész csapatot nagyon rosszul érintette, hogy simán alulmaradtunk hazai pályán a Balatonfüreddel szemben. A hétfői nap az edzésen kívül ezen meccs kielemzésével telt. A mérkőzésről készült videó alapján átbeszéltük, hogy mik voltak a mérkőzés rossz és jó momentumai. Keddtől kezdve azonban már minden idegszálunkkal a DVTK-Eger elleni, következő idegenbeli bajnokinkra koncentrálunk. Nincs mese, nincs több pardon, ha meg akarjuk tartani a tabella 6. helyét, vagy még ennél is feljebb szeretnénk lépni, kötelező lesz a győzelem a megyeszékhely csapata ellen – mondta István Péter.

A HE-DO B.Braun Gyöngyös beállója azt is elmondta, hogy kőkemény találkozóra számítanak, hiszen a Heves megyei rangadó mindig különös jelentőséggel bír a csapat életében. – Nagyon nehéz olyan csapatok ellen játszani, akik a kiesés elől menekülnek. A DVTK-Eger pont ezt teszi, otthon erősek, fanatikus a szurkolótáboruk. Bízunk benne, hogy minket is sokan elkísérnek a meccsre, és nem akarunk csalódást okozni rajongóinknak. Az utóbbi két mérkőzésen nagyon rosszul lőttük a ziccereket, így ezen a héten Konkoly Csaba vezetőedző kifejezetten ezt gyakoroltatta velünk. Sokan hiszik, hogy a totális gólhelyzetet a legkönnyebb értékesíteni, de ez nincs így. Nagy koncentrációt igényel, hogy a feszült pillanatban a legjobb megoldást válaszd. A heti edzéseinken úgy láttam, hogy mindenki nagyon koncentrált volt a támadások befejezésekor. Remélem, ez majd a megyei rangadón is visszaköszön – mondta István Péter.

A HE-DO B. Braun Gyöngyös utolsó két mérkőzésén a CYEB Budakalász és a Balatonfüredi KSE ellen csak loholt az eredmény után. Pest megyében először a mérkőzés vége előtt 5 perccel vezettek a meccsen, amit végül döntetlenre hoztak, míg a Balaton-parti gárdával szemben 1-0 után végig a vendégek vezettek. – Természetesen nem tudatos dolog, hogy a mérkőzés elején elengedjük az ellenfelet. Komoly lelki teher rohanni az eredmény után, holott korábban mi voltunk azok, akik egy erőteljes kezdéssel lépéskényszerre késztettük aktuális ellenfelünket, az általunk okozott teher miatt pedig könnyű gólokat tudtunk szerezni. Ezeket a könnyű gólokat nem tudtuk értékesíteni a korábbi két meccsen, de a DVTK-Eger ellen nem akarjuk ugyanezt a forgatókönyvet lejátszani. Nincs mese, nyernünk kell! Készen állunk – fogadkozott István Péter.