Nem csak a B. Braun Gyöngyös felnőtt csapata, hanem utánpótlásegyütteseink is készülnek az új szezonra. Ifjúsági csapatunk augusztus elsején kezdte a felkészülést.

ifi 1

Mátyási-Körösi Fruzsina és Kiss Dániel vezetésével két új edzőt kapott a B. Braun Gyöngyös új versenykiírás miatt átszervezett ifjúsági csapata. A két szakember irányításával augusztus 1-jén kezdte a felkészülést a keret, s az első hét erőfelmérői után Szarvason, egyhetes edzőtáborban vettek részt fiataljaink, ahol napi három edzéssel és egy felkészülési mérkőzéssel igyekeztek megalapozni a kellő erőnlétet, taktikai és technikai tudást.

ifi 2

Az edzőtábor zárásaként, a szintén kiemelt bajnokságban induló Békés-Drén KC csapatát láttuk vendégül. Háromszor huszonöt perces mérkőzésen mérték össze a csapatok tudásukat.

B. Braun Gyöngyös – Békés-Drén KC (14:13; 14:16; 9:14) 39:44
Ifjúsági felkészülési mérkőzés, Szarvas

B. Braun Gyöngyös: Felisz M., Kasza M., Kométh M. (kapusok), Apatóczky M. 4, Nagy Hajdú B. 6, Tóth G. 12/3, Ivitz B., Gráf M. 1, Veres B. 4, Bedő M., Bernáth B. 3, Jaros O. 1, Ifó Á. 5, Racskó Á. 3,
Edző: Mátyási-Körösi Fruzsina, Kiss Dániel

– Első mérkőzésük volt a fiúknak, a kéthetes alapozás után. Sem az első hét, sem az edzőtábor nem a labdázásról szólt. Igyekeztünk az alap erő és állóképesség megszerzését előtérbe helyezni, amire majd a későbbiekben tudnak építkezni. A felkészülés e szakaszához mérten nyugodtan mondhatjuk, hogy tökéletesen beleillett a békési fiatalok gyors játéka a felkészülésbe.

B. Braun Gyöngyös – KSI (25:12) 43:20
Ifjúsági felkészülési mérkőzés, Mátraháza

B. Braun Gyöngyös: Felisz M., Kométh M., (kapusok), Tóth G. 17, Igó Á., 6, Racskó Á., Jaros O., Nagy-Hajdú B. 4, Bernáth B. 3, Veres B. 6, Ivitz B. 3, Apatóczky M. 1. Bedő M. 4, Gráf M. 1, Magyari K.

– Második felkészülési mérkőzésünket a Mátraházán edzőtáborozó KSI korosztályos csapata ellen játszottuk, nyolc edzés előzte meg a találkozót. A játékidő kétszer 30 perc volt, és nyugodtan mondhatjuk, hogy önbizalomnövelő győzelem született szerda délután. Fiaink a megbeszéltek gyakorlása mellett nagyarányú, huszonhárom gólos győzelemmel abszolválták a KSI korosztályos csapata elleni mérkőzést.

Az együttes augusztus 18-19-én Cegléden, a VIII. Szent István Kupán szerepelt, ahol a harmadik helyet szerezte meg. Eredményeik: Ceglédi KKSE – B. Braun Gyöngyös 34-24, B. Braun Gyöngyös – Székelyudvarhelyi KC 46-29, B. Braun Gyöngyös – Dabas KC VSE 33-44.

Fiataljaink augusztus 26-án és 27-én Debrecenben lépnek pályára, ahol a Balmazújváros, a Nyíregyháza, a DEAC és az Eger lesz az ellenfelük.