Ismét Gyöngyösön rendezik a serdülő kézilabda egyik legrangosabb nemzetközi viadalát, az Olimpiai Reménységek Versenyét (ORV). A négycsapatos tornán a fiú- és a lány csapatok egyaránt a mátraaljai városban fognak küzdeni. A mieink mindkét válogatottja címvédőként vesz részt a tornán, a fiúk tavaly szintén Gyöngyösön, míg a lányok Lengyelországban szerezték meg az első helyet.

Gyöngyös kiváló helyszíne a nemzetközi sporteseményeknek. A város sportcsarnokában több európa-bajnoki selejtezőt és felkészülési mérkőzést játszott már a férfi A válogatott, a januári Provident-kupa pedig a dániai Európa-bajnokság előtti felkészülési tornák közül az egyik legszínvonalasabb volt. A várost az utánpótlás válogatottak is örömmel választják felkészülésük helyszínéül, a serdülőcsapat több alkalommal edzőtáborozott Gyöngyösön, így az augusztusi tornán szinte hazai környezetben küzdhet majd.

– Nagy örömmel tölt el bennünket, hogy ismét mi rendezhetjük meg ezt a tornát, és mindent megteszünk majd, hogy a csapatoknak a legjobb körülményeket tudjuk biztosítani – mondja Kotormán Attila, a szervezői feladatokat ellátó Gyöngyösi Kézilabda Klub szakosztály-igazgatója.

Már csak a babonából is jó választás a Városi Sport- és Rendezvénycsarnok az ORV helyszínéül, hiszen a serdülő korosztály egyik legrangosabb nemzetközi tornáját a fiúknak tavaly is Gyöngyösön rendezték, és akkor a magyar válogatott hibátlan mérleggel, a cseheket, a szlovákokat és a lengyeleket is legyőzve az első helyet szerezte meg. Idén a cseh válogatott helyett a román csapat vesz majd részt a viadalon, a cél azonban így is a győzelem lesz – mondja Gúnya Péter, a Gyöngyösi Kézilabda Klub utánpótlás-igazgatója, aki a serdülő válogatott másodedzői feladatait is ellátja.

– Szeretnénk megismételni a tavalyi eredményünket, és bár a románok csapatáról kevesebbet tudunk, mint a többeikről, az elvárás reális lehet, és címvédőként nem is tűzhetünk ki más célt magunk elé.

orv2 09

Tavaly bejött a helyszín, reméljük, Gyöngyös idén is szerencsét hoz a válogatottnak.

Mivel a serdülő korosztályban nem rendeznek világversenyt, az Olimpiai Reménységek Versenye minden évben a legfontosabb erőfelmérő a válogatottak számára. Igaz ez a leány csapatra is, amely szintén címvédőként fogadja majd ellenfeleit Gyöngyösön, és idén is minél jobb szereplésre törekszik.

Természetesen minden mérkőzésünket szeretnénk megnyerni, de az is nagyon fontos, hogy a tornán pontos visszajelzést kapjunk arról, hol tartunk a többi válogatotthoz képest – mondja Dr. Woth Péter, a leány válogatott edzője. – Olyan csapatokkal mérkőzhetünk meg Gyöngyösön, amelyekkel eddig kevés alkalommal találkoztunk, ezért abban bízunk, hogy az ORV-n sok tapasztalatot szerzünk majd.

Ehhez már csak a lelkes gyöngyösi közönségre van szükség, akik várhatóan csakúgy, mint tavaly, idén is remek hangulatot teremtenek majd a Városi Sport- és Rendezvénycsarnokban. Az augusztus 8-10. között zajló tornán a közönség összesen tizenkét színvonalas mérkőzést láthat majd.

Olimpiai Reménységek Versenye, 2014, Gyöngyös

2014. augusztus 8. (péntek)
13.00 Szlovákia-Lengyelország leány
15.00 Románia-Lengyelország fiú
17.00 Csehország-Magyarország leány
19.00 Szlovákia-Magyarország fiú

2014. augusztus 9. (szombat)
13.00 Lengyelország-Csehország leány
15.00 Lengyelország-Szlovákia fiú
17.00 Magyarország-Szlovákia leány
19.00 Magyarország-Románia fiú

2014. augusztus 10. (vasárnap)
9.30 Csehország-Szlovákia leány
11.30 Szlovákia-Románia fiú
13.30 Magyarország-Lengyelország leány
15.30 Magyarország-Lengyelország fiú

A magyar fiú serdülő válogatott bő kerete:
Antal Máté (Tatabánya), Bábos Marcell (Veszprém), Benák Dénes (Szeged), Bodó Viktor (NEKA), Boros Balázs (Bp. Honvéd), Borzas Uros (NEKA), Csomay Pál (NEKA), Kecskeméti Tamás (NEKA), Illés Tamás (Nyíregyháza), Lugosi Bence (NEKA), Nagy Barnabás (Veszprém), Papp Bence (PLER), Sneider Bence (NEKA), Somogyi Bálint (PLER), Süle Márk (Veszprém), Szita Zoltán (Veszprém), Szöllöskei Gergő (NEKA), Teleki Levente (Békés), Tóth Márton (Veszprém), Váczi Milán (PLER), Vetési Dániel (Bp. Honvéd)
Szövetségi edző: Vágó Attila
Edző: Gúnya Péter

A magyar leány serdülő válogatott bő kerete:
Abuczki Fruzsina (NEKA), Bagi Kata (KSI), Czuczu Frida (FTC), Faluvégi Dorottya (FTC), Fodor Csenge (NEKA), Háfra Noémi (FTC), Hlogyik Petra (FTC), Hornyák Bettina (MTK), Hudák Emma (Győr), Kenyeres Barbara (Debrecen), Klujber Katrin (Dunaújváros), Kuti Bettina (Marcali), Lukovics Boglárka (Budaörs-Óbudai SI), Márton Gréta (FTC), Meskál Klaudia (Dunaújváros), Miklós Klaudia (KSI), Nagy Lívia (FTC), Németh Orsolya (Fehérvár), Pacsirta Zsóka (NEKA), Pásztor Noémi (NEKA), Speth Evelin (NEKA), Szabó Kitti (NEKA), Szabó Panna (Debrecen), Szécsi Rebeka (NEKA), Szűcs Debora (Debrecen), Takács Rebeka (Győr), Tornóczky Sára (NEKA)
Szövetségi edző: Bohus Beáta
Edző: Dr.Woth Péter