Gólvadász-sorozatunkban a HE-DO B. Braun Gyöngyös férfi kézilabdacsapat elmúlt bajnoki összecsapásának legeredményesebb játékosával beszélgetünk. Németh Tamás csapatkapitány a Telekom Veszprém elleni mérkőzésen 5 gólt ragasztott a bakonyiak kapujába.

– Becsületesen helyt álltunk a Bajnokok Ligája Final Four-ban rendszeresen résztvevő Telekom Veszprém ellen idegenben. A nagy iram és a sok gól egy közönségszórakoztató találkozót eredményezett. Hét góllal alulmaradni vállalható a bajnoki címvédővel szemben, persze ha csak a 100 százalékos ziccereink felét bedobjuk, még szorosabb lehetett volna az eredmény – mondta Németh Tamás.

A HE-DO B. Braun Gyöngyös csapatkapitánya öt találatig jutott a bakonyiak ellen, amivel a farkasfalka legeredményesebb játékosa lett.

– Már a meccs lefújása után, útban a buszunk felé megbeszéltük a csapattal, hogy semmi okunk szomorkodni ezen vereség miatt. Nagyon jól esett, hogy a parkolóban veszprémi drukkerek, és egy dombóvári iskola kisdiákjai is gratuláltak a játékunkhoz. Ha ilyen nyomot tudtunk hagyni bennük mutatott teljesítményünkkel, nem lehet okunk panaszra – mondta a balszélső.

Németh Tamás kiemelte, hogy a sztárokkal felálló Veszprém ellen is megvoltak a kialakított helyzeteik, ám egy ilyen csapat ellen óhatatlan, hogy nem sikerül minden ajtó-ablak helyzetet értékesíteni. Erősebb a védelmük, jobbak a kapusaik, és az ellenük helyzetbe kerülő játékos is próbál minél jobban célozni, ezért olykor a kapufán csattan a labda.

A gyöngyösi farkasfalka most egy hosszabb pihenőre vonul, legközelebb csak november 2-án lépnek pályára a gyöngyösi arénában a Fradi ellen. A zöld-fehér sasok vélhetőleg nyernek most pénteken otthon a Budakalász ellen, így Gyöngyösre a bajnoki 3. helyezett érkezik megmérkőzni a 4.-kel.

– Eljutottunk odáig, hogy a Szegeden és a Veszprémen kívül már nem igazán nyerni jön hozzánk a többi csapat. A Fradi nagyon jól kezdte a bajnokságot, de talán könnyebb volt a sorsolásunk a mienknél. Természetesen nem becsüljük le őket, de otthon csakis a győzelem lesz az elfogadható eredmény – jelentette ki Németh Tamás.

A csapatkapitány azt mondta, jól jön a másfél hetes pihenő a csapatnak, hiszen a gyöngyösi gárda emberemlékezet óta a legjobb szezonrajtján van túl a 7 mérkőzésen szerzett 10 pontjával, ami sok energiát kivett a farkasokból.