Két nappal a Szeged elleni bajnoki után már Mezőkövesden lép pályára a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapata, amely a szomszédvári rangadón első idegenbeli győzelmét szeretné megszerezni.

Nehéz jelzőket találni a HE-DO B. Braun Gyöngyös csütörtöki, MOL-PICK Szeged elleni mérkőzésére, ami előtt a két csapat szurkolói ezer plüssállatot dobtak be a pályára, hogy eljuttathassuk azokat a gyöngyösi óvodákhoz. A találkozón a mieink a remeklő Buzogány Barna vezérletével tisztes helytállást tanúsítottak, mindössze öt góllal maradtak alul a címvédő és listavezető szegediek ellen, ráadásul két utánpótláskorú játékosunk, Dávid József és Gráf Martin is pályára léphetett. Konkoly Csaba vezetőedző úgy forgatta csapatát, hogy megfelelő erőtartalékkal utazhassunk szombaton Mezőkövesdre.

– Most jönnek a mi meccseink, amikre a BL-résztvevők elleni mérkőzéseken jól felkészülhettünk. Az eddigi teljesítményünk azt mutatja, hogy jó úton járunk, de ezt az utat most jól kell befejeznünk, a két utolsó fordulóban négy pontot szeretnénk szerezni, ezek közül az első kettőt az erősödő formát mutató Mezőkövesd ellen – mondta vezetőedzőnk.

Szombati ellenfelünk egy nappal korábban találkozott a Szegeddel, mint a mieink, így a játékosoknak kicsivel több idejük maradt a regenerálódásra. A Mezőkövesd eddigi tizenkét mérkőzéséből hármon tudott pontot gyűjteni, az Eger és a Vecsés legyőzése mellett a Budakalásszal játszottak döntetlent. A Buday Dániel vezetőedző által irányított alakulat a megszerzett öt ponttal a tabella utolsó előtti, 13. helyén áll. Friss hír, hogy újra a matyóföldieknél szerepel Tomislav Radnic, a keretnek pedig a korábban Gyöngyösön is játszó Pedro Martins és Jóga Norbert is tagja.

A mieink a lehetőségekhez képest igyekeztek tartalékolni csütörtökön a Szeged ellen, így az akkor pihenő Lubomir Duris friss erőként érkezik majd Mezőkövesdre, akár csak a hosszú lábadozás után teljesen felépült Milan Sajin, aki alig várja, hogy újra pályára léphessen a HE-DO B. Braun Gyöngyös színeiben.


K&H férfi kézilabda liga, 12. forduló

Mezőkövesdi KC – HE-DO B. Braun Gyöngyös

2018. december 8. 18:00
Városi Sportcsarnok, Mezőkövesd
V.: Hargitai, Markó