Hazai pályán játszott az U14
| Kategória: Híreink

Három mérkőzésen két győzelmet aratott a Gyöngyösi Kézilabda Klub U14-es csapata az Erima Gyerekbajnokság legutóbbi fordulójában. A mieink hazai pályán küzdöttek, ellenfeleik között a Nyíregyháza, a Kecskemét és a Budapest Honvéd csapata szerepelt. A következő hétvégén valamennyi utánpótláscsapatunk idegenben játszik, a serdülők pedig csütörtökön hazai pályán fogadják az Eger együttesét.

U14 61

Jól játszottak a gyöngyösi fiatalok, edzőjük elégedett volt.

Egyedüliként Pápa János U14-es csapata volt érdekelt a legutóbbi hétvégén a Gyöngyösi Kézilabda Klub utánpótláscsapatai közül. A mieink a kiemelt bajnokság soron következő fordulójában hazai környezetben léptek pályára a Kecskemét, a Nyíregyháza és a Budapest Honvéd ellen. A gyöngyösi fiatalok sorait a legutóbbi fordulóban még a calici vírus tizedelte, mostanra azonban mindenki felépült és játékra készen várta a hétvégét. A mieink a háromból két mérkőzésüket megnyerték, a Nyíregyháza ellen három-, míg a Kecskemét ellen tizennégy góllal nyertek. Egyedül a vasárnap valamennyi mérkőzését megnyert Honvéddal szemben maradtak alul a mieink, akik egy végig szoros mérkőzésen végül négygólos vereséget szenvedtek a fővárosi csapattól. Pápa János edző elégedett volt tanítványai teljesítményével.

– Végre utolértük magunkat, teljes kerettel tudtunk kiállni, és mindhárom mérkőzésen jól játszottunk. Gratulálok a srácoknak, akik hozzáállásból és győzni akarásból jelesre vizsgáztak. Ebben a csapatban benne van a bravúr lehetősége is, ami ezen a hétvégén még nem jött össze, de biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb meglepetésre is képesek leszünk – mondta az edző.

Erima Gyerekbajnokság, U14, 2014. 03. 23.
Gyöngyösi KK – Nyíregyháza 33-30
Gyöngyösi KK – Kecskemét 31-17
Gyöngyösi KK – Budapest Honvéd 28-24

U14-es csapatunknak legközelebb április 5-én lesz erre alkalma, a gyöngyösi fiatalok akkor Békésen lépnek pályára a házigazdák mellett a Nemzeti Kézilabda Akadémia Alsőörs és a PLER II. ellen. A következő hétvégén valamennyi csapatunk idegenben lesz érdekelt: az U9-esek Kecskemétre utaznak, és a házigazdák mellett a Veszprém és a PLER csapata ellen játszanak. Az U12-es együttes Veszprémben lép pályára a Veszprém, a Békés és a Kecskemét ellen. Az U10-esek kiemelt bajnokságban szereplő kerete Szentesen játszik az Orosháza és a Kecskemét, valamint a Szentes ellen, míg a régiós bajnokságban játszó csapat Mezőkövesden lép pályára a házigazdák mellett a Lóci DSE és az Eger csapata ellen.

Serdülő csapatunk közben a középdöntő második mérkőzésére készül, az FTC elleni pontszerzés után az Eger-Eszterházy csapata a következő ellenfelünk. A mérkőzést március 27-én, csütörtökön 16:30-tól játsszuk a Városi Sport- és Rendezvénycsarnokban.

Országos Serdülő Bajnokság II. Felső ház, 2. forduló
2014. 03. 27. 16:30 Gyöngyösi KK – Eger Eszterházy SE EVSI