Háromgólos vereség Komlón
| Kategória: Híreink

Balatonfüred után Komlón is elmaradt a gyöngyösi pontszerzés, farkasaink három góllal maradtak alul második 2021-es bajnoki mérkőzésükön.

A hetet Komlón zárta csapatunk, a K&H Liga 5. fordulójából halasztott mérkőzésen. Konkoly mester a megszokott keretből egyedül Varsandán játékára nem számíthatott, és visszatért az aktív keretbe Merkovszki Pál is. A mérkőzést a hazai csapat kezdte góllal, de erre három gyors gyöngyösi találat volt a válasz. A 6. percig kellett várni a második komlói találatra, ekkor kétperces hátrányba kerültünk, a 9. percben mutatott egyenlő állást az eredményjelző. Sajnos nem sokáig voltak jelen teljes létszámban a csapatok a pályán a 9. percben ismét emberhátrányba kerültünk. A félidő folytatásában felváltva estek a gólok mindkét oldalon, egyik csapat sem tudott egy gólnál nagyobb előnyt kidolgozni. A 16. percben volt első alkalommal két gól a különbség, sajnos a hazai csapat javára. A 17. perc elején megkaptuk a harmadik kétperces büntetésünket is, de a bányászok nem tudták újra kétgólosra hizlalni a vezetést, emberhátrányból, hétméteresből Gábori egyenlített. Kétgólos hazai vezetésnél mi kerültünk emberelőnybe, Herceg negyedik góljával mínusz egyre zárkóztunk. A félidő hajrájához érkezve ismét háromgólos volt a hazai vezetés, ekkor kért első alkalommal időt Konkoly Csaba. A félidő zárása a bányászoknak sikerült jobban, megkaptuk a negyedik kétperces büntetésünket is, Merkovszki Pali ugyan hétméterest védett, de a játékrész négygólos hazai vezetéssel zárult (16-12).

A második félidőt emberhátrányban kezdtük támadással, Herceg találatával. Öt perc elteltével még mindig mínusz négy volt a mi szempontunkból az állás, Gráf hétméteresével kezdtük meg a felzárkózást. Merkovszki védései ebben a szakaszban stabil alapot adtak a játékunknak, Németh góljával már kettőre zárkóztunk, Kilvinger Bálint kikérte első idejét. Az időkérés utáni hazai támadás hétméteressel zárult, Zobec növelte ismét háromra az előnyt. Sajnos a játékrész sok hibával folytatódott a részünkről, ezeket a hibákat rendre góllal büntették a komlóiak. A félidő derekára állandósulni látszott a négygólos hátrányunk, rövid periódusokra tudtunk közelebb zárkózni, és szintén rövidek voltak azok a periódusok is, amelyet teljes létszámban töltöttek a csapatok a pályán, mindkét oldalon gyülekeztek a jegyzőkönyvben a kétperces büntetések rubrikáiban a jelzések. A mérkőzés utolsó tíz percére négygólos hátrányban érkeztünk Herceg sokadik találatával. A 23. percben a Komló a hetedik kiállítását kapta, ekkor 3 gólra tudunk zárkózni Herceg kilencedik eredményes bombájával. Egy újabb Gráf-féle hétméteressel a 25. percben 26-23-at mutatott a bányászcsarnok eredményjelzője. Emberelőnyben, az 56. percben kérte ki Konkoly Csaba az utolsó idejét, Gábori ziccerét azonban Durdevic védte. Az utolsó percben mínusz kettőre zárkóztunk, azonban Hoffman beállította a mérkőzés 29-26-os végeredményét.

A bajnokságot hazai pályán folytatjuk, február 17-én szerdán 18 órától a Ferencváros csapatát fogadjuk.

K&H férfi kézilabda liga, 5. forduló
Sport36-Komló – HE-DO B.Braun Gyöngyös 29-26 (16-12)
Játékvezetők:
Horváth Péter, Marton Balázs

Komló: Granic, Zobec (4), Jóga (1), Vaskó (3), Grünfelder (2), Oláh (1), Balázs (1), Sunajko (4), Jerkovic (5), Takács (3), Szkokán (1), Csomor, Durdevic, Metz, Dobi, Hoffman (4). Vezetőedző: Klivinger Bálint.

Gyöngyös: Urbán, Németh (1), Halász, Jaros, Merkovszki, Papp (2), Tóth, Ubornyák, Hegedűs (1), Gábori (4), Duris (1), Vilovski (1), Gerdán, Herceg (10), Gráf (3), Markez (3). Vezetőedző: Konkoly Csaba.

Kétperces büntetések: 16, illetve 12 perc.
Hétméteresek: 6/5, illetve 6/5.