Győznünk kell a Fradi ellen
| Kategória: Híreink

Szombaton nem csak a szurkolótábornak, hanem az egész országnak bizonyíthat csapatunk, ugyanis a férfi kézilabda NB I. 19. fordulójában sorra kerülő B. Braun Gyöngyös – FTC-PLER Budapest találkozót élőben közvetíti a Sport Klub február 16-án 16:00 órától.
Ősszel döntetlent játszottunk a Fradival, az összecsapáson rosszul sikerült első félidő után a második játékrészben négygólos hátrányból sikerült felkapaszkodni, és végül pontot menteni a fővárosiak otthonában. A találkozó egyébként kevés gólt hozott, 22-22 találatot mutatott az eredményjelző. Ezt a huszonkét gólt a mi részünkről hat játékos szerezte, közülük is kiemelkedett Szabó Péter hat- és Szalafai Gábor öt találattal. Hazai oldalon jobban megoszlott a góltermés: Laurencz Szabolcs szerezte a legtöbbet, összesen négy gólt. Több játékosuk is két-három góllal zárta a találkozót.
Az FTC-PLER kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott az egész szezonban, csak a Pécs otthonában szenvedtek nem várt vereséget. A Balatonfüred ellen idegenben pontot szereztek, hazai pályán pedig győzelmet arattak. Legutóbb pedig a Tatabányát sikerült felülmúlniuk múlthét szombaton.
Ezeknek az eredményeknek is köszönhetően a zöld-fehérek a tabellán eggyel előttünk, az ötödik helyen állnak, tizenhét mérkőzésen hét győzelmet arattak, kétszer játszottak döntetlent, és nyolcszor szenvedtek vereséget. Győzelem esetén nem tudjuk őket megelőzni, azonban pontazonosság állna fenn a két csapat között. Fontos ugyanakkor, hogy az FTC-PLER eggyel több mérkőzést játszott. Mindemellett pedig a két pontra nagy szüksége van csapatunknak, szinte kötelező győznünk, ha az alapszakaszt a felsőházban szeretnénk zárni. A mérkőzés után egyébként nem sok pihenő vár a játékosokra, hiszen jövőhét kedden a Pick Szeged együttesét fogadjuk majd a Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján.


Férfi kézilabda NB I., 19. forduló
B. Braun Gyöngyös – FTC-PLER Budapest
Időpont: 2013. 02. 16. 16:15
Helyszín: Városi Sport- és Rendezvénycsarnok, Gyöngyös

TV: Sport Klub