Győzelemmel zárnánk a szezont
| Kategória: Híreink

A Mezőkövesd ellen játssza hazai pályán utolsó bajnoki mérkőzését a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapata. A végső helyezést tekintve a találkozónak nincs tétje számunkra, azonban szeretnénk győzelemmel meghálálni szurkolóinknak az egész éves támogatást.

A Tatabányán aratott győzelem és a tisztes helytállással zárult veszprémi vendégjáték után harmadik májusi mérkőzésére, egyben utolsó hazai bajnokijára készül a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapata, amely közönsége kiszolgálását tartja legfontosabb feladatának a szombati, Mezőkövesd elleni derbin.

– Szépen szeretnénk búcsúzni közönségünktől, meghálálva azt a bizalmat és lelkesedést, amellyel egész évben biztattak bennünket itthon és idegenben egyaránt. A kiváló hazai mérlegünket sem szeretnénk a végén lerontani, ezért kötelezőnek tekintjük a győzelmet a Mezőkövesd ellen – tette egyértelművé csapatunk céljait Konkoly Csaba vezetőedző.

A feladatunk nem lesz könnyű, hiszen a kiesés elől menekülő Mezőkövesd valószínűleg extra motivációval lép majd pályára Gyöngyösön, hiszen minden egyes pont életmentő lehet a matyóföldiek számára, akik jelenleg 13 ponttal az utolsó előtti, kiesést jelentő helyen állnak a szintén 13 pontos Cegléd és az eddig 15 pontot gyűjtő Eger mögött.

A mieink már biztosan a hatodik helyen zárnak a bajnokságban, vagyis az utolsó két találkozónak a helyezésünk szempontjából már nincs jelentősége, de a Mezőkövesd és a Vecsés ellen is a győzelem lesz az egyértelmű célunk, már csak azért is, mert a Ligakupában elszenvedett vereségek miatt mindkét csapat ellen van törleszteni valónk.

K&H férfi kézilabda liga, 25. forduló
HE-DO B. Braun Gyöngyös – Mezőkövesdi KC
2019. május 11. szombat, 18:00, Dr. Fejes András Sportcsarnok
V.: Altmár, Horváth