Győzelemmel kezdtük a Liga Kupát
| Kategória: HíreinkKupa

Magabiztos győzelemmel kezdte szereplését a Liga Kupában a HE-DO B. Braun Gyöngyös címvédő csapata. Farkasaink a másodosztályban szereplő Hatvani KSZSE együttesét múlták felül hazai pályán, két nap múlva pedig a visszavágót is lejátsszák.

Foghíjas kerettel kezdett neki az évnek a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapata, amelynek a Hatvan elleni, hazai Liga Kupa-meccs jelentette az első tétmérkőzést az új esztendőben. Konkoly Csaba vezetőedzőnek nem csak az Európa-bajnokságon szereplő Ubornyák Dávidot, hanem a sérüléssel bajlódó Németh Tamást és Buzogány Barnát is nélkülöznie kellett, a versenysorozat szabályai szerint pedig az idegenlégiósok sem léphettek pályára. Keretünk a fiatal Jaros Olivérrel egészült ki, irányító poszton pedig Sipeki Levente és Gráf Martin szerepeltek. A sokszoros válogatott Buday Dániellel felálló ellenfelünk soraiban több volt gyöngyösi játékos is szerepelt: Hudák Henrik, Sándor Roland, Veres Balázs és Igó Ádám is ismerős lehetett a gyöngyösi közönségnek.

A találkozó első gólját büntetőből szerezte Varsandán Milán, és bár a vendégek gyorsan válaszoltak, sőt egy hetessel a vezetést is átvették a 3. percben (1-2), sikerült fordítanunk, és stabilizálni tudtuk az előnyünket, amit egy emberhátrányos két perc után Varsandán hétméteresével sikerült háromgólosra hizlalnunk (7-4). Urbán Egon találatával 8-4-re léptünk meg, a hatvaniak azonban két gyors góllal mínusz kettőre zárkóztak a 20. perc elején (8-6). A következő öt percben nem tudtuk növelni az előnyt, a félidő hajrája 12-10-es gyöngyösi vezetésnél kezdődött, és a szünetre is kétgólos különbséggel vonultak a csapatok (16-14).

Ahogy az első, úgy a második félidő is Varsandán-góllal indult, majd a 34. percben Sipeki találatával sikerült háromgólosra növelni az előnyünket, és ő tette közé a negyediket is két perccel később (19-15). Vilovszki gólja után már öt volt közte, ami időkérésre késztette a hatvaniakat. Tudtuk tartani a különbséget, és a félidő első tíz perce után 22-17-re vezettünk, a találkozó utolsó negyedórájára pedig 26-19-es állásnál, hétgólos hazai vezetésnél fordultak a csapatok. Az 51. perc elején Gábori szerezte a harmincadik hazai találatot (30-23), majd egy vendéggól után Konkoly Csaba hívta magához játékosait. Varsandán kínaiból, Hudák lába mellett elpörgetve szerezte a tizedik találatát, majd Újvárinak kellett két percre elhagynia a játékteret az 54. percben. Jaros Olivér is betalált, a hajrát pedig kényelmes, nyolcgólos előnnyel kezdhettük (32-24). Öt mezőnyjátékossal fejeztük be a mérkőzést, miután másfél perccel a vége előtt Gáborit kiállították a játékvezetők. A győzelmünk azonban egy pillanatig sem forgott veszélyben, készülhetünk a pénteki visszavágóra.

Férfi kézilabda Liga Kupa, E csoport
HE-DO B. Braun Gyöngyös – Hatvani KSZSE 33-28 (16-14)
Gyöngyös, 350 néző
V.: Nagy Ferenc, Túróczy József

GYÖNGYÖS: Tóth M., Gödör (kapusok) – Papp 4, Urbán 3, Jaros 1, Sipeki 5, Varsandán 10 (2), Hegedűs 2, Gábori 3, Vilovszki 1, Gerdán, Kovács I. K., Gráf 1, Újvári 3. Edző: Konkoly Csaba.

HATVAN: Hudák, Juhász K. (kapusok) – Horváth R. 2, Répási 3, Sándor R. 2, Varjú, Veres 3, Blazsek 2, Szarvas 3, Kovács P. 5, Padla 4 (2), Nagy B., Pintér, Igó, Molnár K. 4, Buday. Edző: Bárány Zsolt.

Kiállítások: 6, ill. 0 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 3/2.
Értékelések: