Közel ötvenéves hagyományt folytat a Gyöngyösi Kézilabda Klub és a Hatvani KSZSE, amely idén is megrendezte az öregfiúk mérkőzését a Kálváriaparti Általános Iskola tornacsarnokában.

01 gy hat 1125 09

A Gyöngyösi Kézilabda Klub az NB I.-es csapat működtetése és az utánpótlásnevelés mellett a térség kézilabdahagyományainak ápolását is fontos feladatának tekinti, ezért nagy hangsúlyt fektet az ehhez kapcsolódó rendezvények továbbörökítésére. Ilyen hagyomány a Gyöngyös és Hatvan öregfiúk csapatai között rendezendő mérkőzés, amelyet minden év novemberének végén, decemberének elején rendeznek hol Hatvanban, hol Gyöngyösön. Idén a Kálváriaparti Sport- és Általános Iskola Kiss Antal Tornacsarnoka adott helyet a mérkőzésnek, amely a szokott jó hangulatban zajlott. Az öregfiúk mérkőzés hagyománya csaknem ötven évre nyúlik vissza, idén negyvenhetedik alkalommal rendezték meg a találkozót, amely ezúttal gyöngyösi győzelemmel zárult, de ez számít a legkevésbé.

– A hatvaniakkal jó kapcsolatot ápolunk, és ez nem csak ebben az évente megrendezendő mérkőzésben merül ki – mondja Nagy Attila, a GYKK elnöke, aki maga is tagja volt a gyöngyösi csapatnak. – Két edzőnk is dolgozik Hatvanban, szeretnénk ugyanis azt a szakmai tapasztalatot megosztani, amit az elmúlt évek során szereztünk. Fontosnak tartjuk a sportág erősítését a térségben, amihez leginkább szakmai munkával tudunk hozzájárulni – fogalmazott a klubelnök.