Gratulálunk, Mira!
| Kategória: HíreinkA HE-DO B. Braun Gyöngyös második tavaszi mérkőzésén klubunk folytatta sorozatát, amelynek keretében elismerésre méltó gyöngyösi sportolókat mutat be szurkolótáborának. Az ETO elleni mérkőzésre kilátogatók a 12 éves Mátyási-Kőrösi Mirával ismerkedhettek meg, aki fiatal kora ellenére már rengeteg kiemelkedő eredményt, köztük egy világbajnoki bronzérmet tudhat magáénak.

Mira 2024-ben magyar bajnok lett a Nemzeti Funkcionális Fitneszversenyzési Sportági Szövetség által szervezett versenyen Dombóváron, funkcionális fitnesz sportágban, ami lehetőséget adott számára, hogy hazánkat képviselje a világbajnokságon 2024. december 13. és 15. között. A világversenyen Mira történelmi eredményt szerzett Gyöngyösnek és Magyarországnak, hiszen dobogóra állhatott korosztályában, miután a harmadik helyen végzett egy finn és egy brit versenyző mögött. Mira két nap alatt négy nagy kihívású tesztet teljesített, melyek között volt állóképességi, erő, mix és saját testsúlyos teszt is.
Emellett Mira a Gyöngyösi Kézilabda Klub U14-es lánycsapatának játékosa, és tavaly a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) tehetséggondozó programjának bemeneti felmérésén nyújtott kiemelkedő teljesítménye alapján besorolást nyert az MKSZ-szel szerződésben álló képzőközpontok és alközpontok kiemelt csoportjaiban való részvételre.
Mindemellett iskoláját, a Gyöngyösi Kálváriaparti Sport-es Általános Iskolát is több sportágban képviseli: atlétika, mezei futás, kézilabda. Atlétikában II. korcsoportos csapatukkal az országos döntő második helyén végeztek. Mira a városi mezei futóversenyen ezüstérmet szerzett februárban, így részt vehetett az országos döntőn, és a kézilabda Diákolimpián is szépen menetelt csapatuk. Mira jelenleg a Gyöngyösi Atlétikai Klub igazolt atlétája is, a klubbal folyamatosan járják az országot.
Mira eredményei nemcsak kiemelkedő sportteljesítményét, hanem példamutató szorgalmát, elhivatottságát, alázatát, akaratát és kitartását is tükrözik. Sportsikerei mellett nagy hangsúlyt fektet a tanulásra is, eddig minden évben kitűnő bizonyítvánnyal zárta az évet.
Eredményeit elismerve átvehette a gyöngyösi önkormányzat év sportolóinak járó különdíját, ami a legnagyobb elismerés számára.
Mirának további tervei vannak: idén májusban szeretne kvalifikálni funkcionális fitnesz sportágban az Európa-bajnokságra, amit június 13. és 15. között rendeznek Hollandiában legfeljebb három magyar versenyző részvételével. Az indulás jogát Mirának a 13-14 évesek között kell kivívnia. Szurkolunk neki, hogy sikerüljön!