Gólvadász-sorozatunkban a HE-DO B. Braun Gyöngyös férfi kézilabdacsapat elmúlt bajnoki összecsapásának legeredményesebb játékosával beszélgetünk. Gábori Máté hat kísérletből hat akciógólt szerzett a Dabas ellen: a jobbszélső ezen a héten méltán érdemelte ki a farkasok gólvadásza címét.

– Jól indult a mérkőzés a számunkra, majd minden kaotikus lett. Ziccereket és átlövéseket rontottunk, valamint sok technikai hibát vétettünk. A Dabas ráadásul nagyon jól játszott az egész meccs alatt. Kétgólos hátrányból fordítottak a második félidő elején, onnantól végig nekünk kellett rohannunk az eredmény után. A hat gólom közül szinte mindet egy bekapott gólt követő gyors középkezdés után szereztem. Igyekeztem nem hibázni, hogy a találataimnak köszönhetően legalább 1 pontra jók legyünk a végén – mondta Gábori Máté.

A HE-DO B. Braun Gyöngyös jobbszélsője szerencsére mindig pontos volt. Hat kísérletéből hat akciógólt szerzett a mérkőzés 43. és 56. perce között. Neki is köszönhető, hogy a gyöngyösi farkasok egy heroikus küzdelem után végül 29-28-ra megnyerték a csatát a Pest megyei alakulattal szemben.

– Mindig is mondtam, hogy nem szeretem a kötelező győzelem fogalmát. A nálunk papíron gyengébb Budakalász és a Dabas ellen is csak nagy nehézségek árán tudtunk nyerni. Mezőkövesden pedig sajnos kikaptunk. Most szerencsére végül nem borult a papírforma, de csak a mérkőzés utolsó percében kezdtem reménykedni a győzelemben – mondta Gábori.

A farkasok ezzel a kiizzadt győzelemmel végül a forduló abszolút nyerteseivé váltak, hiszen közvetlen riválisaik közül a Csurgó meglepetésre kikapott a sereghajtó Váctól, míg a Fradi Orosházán hagyott egy pontot.

– A farkasok nem kárörvendők, ezért nem szoktunk örülni riválisaink gyengébb szereplésének. Az viszont tény, hogy a Ferencváros botlása most jól jött nekünk, és meg tudtuk szilárdítani 3. helyünket a bajnokságban. De messze még a vége! Sok minden az idegenbeli Fradi, Tatabánya és Komló elleni mérkőzéseinken dől majd el – vélekedett a szélső.

A játékosok hétfőre pihenőt kaptak Konkoly Csaba edzőtől, majd keddtől már minden idegszálukkal az SBS-Eger elleni péntek 13-ára eső meccsükre készülnek.

– Nem vagyok babonás, így nem tartok péntek 13-ától. Ha kijavítjuk a Dabas ellen elkövetett hibáinkat, és a Csurgón mutatott játékunkat tudjuk hozni az Eger ellen, nem lehet gond az újabb két pont megszerzése – közölte Gábori Máté.