Túl a negyedik héten
| Kategória: Híreink

Túl van a felkészülés fizikálisan legmegerőltetőb részén a B. Braun Gyöngyös csapata, amely a héten az erőnlét fejlesztése után a gyorsaság és a robbanékonyság növelésére helyezi a hangsúlyt, pénteken pedig az Orosháza ellen készül a szeptemberi bajnoki rajtra.

bbgy cegled 0721 02

A Dabas elleni dupla edzőmérkőzés jelentette a felkészülés elmúlt heti programjának csúcspontját a B. Braun Gyöngyös számára, amely pénteken két alkalommal is megmérkőzött az NB I-es újonccal, a mérlege pedig egy győzelem és egy vereség volt.

– Nem voltunk könnyű helyzetben, mert kisebb sérülés és betegség miatt egyik beállónkra sem számíthattunk, de az első meccsen aratott győzelem után a második találkozón is sikerült 55 percig tartani magunkat – értékelt Konkoly Csaba. – A Dabas jó játékerőt képvisel, kilenc NB I-es játékossal bővítették soraikat, komplett csapat benyomását keltették. Úgy érzem, védekezésben sikerült előre lépnünk, támadásban pedig néhány olyan hiba is felszínre került, amelyeket már a szombati edzésen javítani tudtunk, így azt mondhatjuk, hogy a két találkozón sikerült elérnünk azt a célt, amit előzetesen kitűztünk magunk elé.

A szombati edzés után a játékosok négy napig önállóan készülnek, szerdától azonban már ismét együtt gyakorolnak, és a taktikai munkára helyezik a hangsúlyt.

– Túl vagyunk a felkészülési időszak felén, a futótávokat most már rövidítjük, és a kondiedzéseken sem az erőnlét növelése, hanem a gyorsaság fejlesztése lesz a legfontosabb célunk. Egyre több taktikai munkát végzünk, igyekszünk növelni a játékunk pontosságát és a precizitásunkat, hogy a bajnoki rajtot a lehető legjobb formában várhassuk. A mostani pihenő remélem, jót fog tenni azoknak, akiket ilyen-olyan sérülés vagy betegség sújtott, aztán pénteken egy újabb mérföldkő következik, az Orosháza ellen gyakorolunk majd, talán az eddigi legkeményebb ellenfelünk lesz a felkészülés során.

Az Orosháza elleni, ingyenesen látogatható edzőmérkőzés pénteken 17:30-kor kezdődik a Dr. Fejes András Sportcsarnokban.

A B. Braun Gyöngyös felkészülési mérkőzései:

2017. 08. 18. péntek 17:30 B. Braun Gyöngyös – Orosházi FKSE

2017. 08. 29. kedd 17:30 B. Braun Gyöngyös – Mezőkövesdi KC

2017. 09. 01. péntek Ceglédi KKSE – B. Braun Gyöngyös