Tízgólos győzelem az első edzőmeccsen
| Kategória: Híreink

Az ismerkedés jegyében telt a felkészülés első másfél hete a B. Braun Gyöngyös csapatánál, amely a fizikális tesztek elvégzése után kezdte meg a munkát, s a Cegléd ellen elért tízgólos győzelmével az első edzőmérkőzését is sikerrel vette.

bbgy cegled 0721 09

Nagy lelkesedéssel kezdte meg a felkészülést a B. Braun Gyöngyös csapata, amely hét új játékossal és Konkoly Csaba személyében új vezetőedzővel vág neki a férfi kézilabda NB I. 2017/2018-as idényének. A szakember az első időszakban nagy hangsúlyt fektetett az ismerkedésre, de a fizikális erőfelmérők elvégzése után az érdemi munka is elkezdődött. A fiúk a vezetőedző elmondása szerint közepesen kemény hetet dolgoztak végig, és szorgalmasan végezték el a kijelölt feladatokat.

– A fiúk lelkesek, szorgalmasak, látom rajtuk az igyekezetet, így sikerült letennünk azokat az alapokat, amelyekre építhetünk a folytatásban. Ettől a héttől fokozzuk a terhelés és az intenzitást, és folytatjuk a megkezdett taktikai gyakorlást is – mondta Konkoly Csaba.

bbgy cegled 0721 02

A felkészülés második hetében a Cegléd ellen nyílt alkalmunk lemérni a csapat erejét, és a 32-22-es győzelem kellő motivációval töltötte fel a csapatot a folytatásra.

– Mindkét csapat terhelésből érkezett, ezért az eredmény csalóka lehet, nem is vonunk le belőle elhamarkodott következtetéseket, de az biztos, hogy a csapatmorálra jó hatással volt a siker. Ami számomra fontos, hogy a gyakorolt játékelemekből sokat láttam viszont a pályán, és ez alapján bizakodók lehetünk a folytatásra nézve.

Gábori Máté a magyar, Ivan Dumencic pedig a horvát strandkézilabda-válogatottal a lengyelországi világjátékokon vesz részt, így a felkészüléstől néhány napra távol maradnak. A héten csapatépítés is szerepel a programban, felkészülési mérkőzést azonban ezen a héten nem játszik csapatunk, legközelebb augusztus 2-án, 17:30-tól lépünk pályára a Dr. Fejes András Sportcsarnokban a Vác ellen.