Erősítés átlövő poszton
| Kategória: Híreink

Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, csapatunk balátlövője, Halász Levente súlyos sérülést szenvedett a Budakalász elleni idegenbeli felkészülési mérkőzésen, a gyógyulás és a rehabilitáció sajnos több, mint féléves kiesést fog számára jelenteni. Klubunk az ő pótlására és Dino Hamidovic tehermentesítésére új játékost igazolt a szeptember 11-én kezdődő bajnoki szezonra. Öröm az ürömben, hogy egy részben saját nevelésű játékossal sikerült megegyeznünk, aki a többszörös korosztályos válogatott, a Veszprém kiemelt, utánpótlás korú játékosa, Nkousa Dávid.

Dávid a kézilabdával a gyöngyössolymosi Nagy Gyula Általános Iskola sporttagozatán ismerkedett meg 6 évesen. Első edzője és tanára Kőrösi Fruzsina volt. Ezt követően Gyöngyösön folytatta a kézilabdát Köves Péter majd Pápa János edzősége alatt.

2017-től mostanáig a a Balaton-felvidéki Kézilabda Akadémia játékosa, ahol Ivo Diaz, Rapatyi Tamás, Tombor Csaba, Momir Ilic, Gulyás Péter, Dinko Dankovic és Charlos Perez csapataiban és szakmai segítségével pallérozódott tudása. 2019-ben serdülő bajnok, a götheborgi nyílt Európa-bajnokságon 5. helyezett a serdülő válogatottal.

– Nagy megtiszteltetés, hogy visszatérhetek oda, ahol megismerkedtem a kézilabdával, és megmutathatom azóta megszerzett tudásomat – mondta Dávid.

Üdvözlünk újra a farkasfalkában, Dávid!