Erős kezdés
| Kategória: Híreink

A bajnoki bronzérmes Tatabánya lesz a HE-DO B. Braun Gyöngyös első ellenfele a 2021/2022-es bajnoki sorozatban. Farkasaink felkészülten várják a tigriseket, akik ellen a pontszerzésre is lehet esélyünk.

– Nagyon nehéz ellenfél érkezik, az egyik legrangosabb ellenfél a bajnokságban, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy évek óta birtokolják a harmadik helyet a tabellán – mondta Konkoly Csaba vezetőedző a HE-DO B. Braun Gyöngyös első őszi mérkőzése előtt. – Igyekeztünk úgy felkészülni, hogy a lehető legjobb meccset tudjuk játszani a Tatabányával. Sok fog múlni a védekezésen, igyekszünk a lehető legösszeszedettebb, legkoncentráltabb védekezést megvalósítani, és bízunk benne, hogy ez kellő önbizalmat ad majd a támadásokhoz. Ha ezt meg tudjuk valósítani, és nyolcadik emberként a szurkolóink is mellénk állnak majd, ahogy mindig is tették, akkor a pontszerzésben is reménykedhetünk. Bízunk az elvégzett munkában és a hazai pályában – fogalmazott a vezetőedző, aki elsősorban jó kézilabdát vár a csapatától.

A tavalyi kiírás bronzérmese a mieinkhez hasonlóan először lép pályára szombaton az új bajnoki szezonban, és több fontos poszton is új játékosokkal vág neki a pontvadászatnak. Ilyés Ferenc visszavonulása mellett a korábban Gyöngyösön is szereplő Debreczeni Dávid, valamint Sipos Adrián távozása miatt kellett Vladan Maticsnak újjászerveznie a csapatát a fehérorosz Alekszej Ushal, a horvát Darko Stojnic és a román Viorel Fotache érkezése mellett.

A mieink négy új játékossal vágnak neki az idénynek: Dino Hamidovic balátlövő, Aleksandar Tomic kapus és Marko Vasic jobbszélső érkezése mellett Nkousa Dávid korosztályos válogatottként és egykori gyöngyösi nevelésű utánpótlás játékosként az átlövő sorunkat erősíti ebben a szezonban. Az utánpótlás csapatainkból Varga Kristóf és Mátyás Balázs kapott állandó lehetőséget a felnőtt mezőnyben való bizonyításra. Az együttes csapatkapitánya az idei szezonban Németh Tamás távozása után a védelem oszlopa, Gerdán Tibor lett.

A szezon első mérkőzése szeptember 11-én 18 órakor kezdődik a Dr. Fejes András Sportcsarnokban. A találkozó látogatása a hatályos jogszabályok értelmében csak védettségi igazolvány felmutatásával lehetséges.

K&H férfi kézilabda liga, 1. forduló
HE-DO B. Braun Gyöngyös – Grundfos Tatabánya
2021.szeptember 11. szombat, 18:00
Dr. Fejes András Sportcsarnok
Vezeti: Bócz László, Wiedemann Viktor