Első rangadójukra készülnek farkasaink
| Kategória: Híreink

Első győzelmére készül a HE-DO B. Braun Gyöngyös a bajnokságban: hazai debütálásuk alkalmával a mieink az újonc Szigetszentmiklóssal néznek farkasszemet. A két csapat a felkészülés során már találkozott egymással, akkor gyöngyösi győzelem született, ez azonban egy egészen más meccs lesz.

Két idegenbeli találkozó – a Szegeddel és a Tatabányával szemben elszenvedett vereség – után végre hazai pályán is bemutatkozik a HE-DO B. Braun Gyöngyös a bajnokságban. Farkasaink rögtön egy igazi rangadóval kezdenek, az újonc Szigetszentmiklóssal találkoznak. Az NB I/B tavalyi bajnoka ütőképes keretet alkotott az új bajnoki évre, többek között a holland tehetség Destin van Dijk és a bosnyák válogatott Marko Davidovic igazolásával erősítettek, de a gyöngyösi szurkolók is jócskán fedezhetnek fel ismerős arcokat ellenfelünk soraiban Lakosy Máté, Gábori Máté, Holló Balázs vagy Schmid Péter személyében. A Szigetszentmiklós két hazai találkozón van túl az idei bajnoki évben, a Szegedtől elszenvedett vereséget követően döntetlent játszottak az élvonal másik új szereplőjével, a Budai Farkasokkal. Bíró Balázs vezetőedző szerint nem lesz könnyű dolguk, de egyértelműen a győzelemért lépnek pályára a szombati találkozón.

– Az első igazi rangadónkra készülünk, és a fiúk is nagyon várják már, különösen az új érkezők, hogy a Gyöngyösön megszokott őrületes hangulatban játszhassanak hazai pályán. Nem lesz egyszerű dolgunk, mert a vendégek alapcsapata már egy évet együtt játszott, a játékkapcsolatok kezdtek kialakulni, illetve a múlt héten megszerezték első pontjukat. Minden körülményt figyelembe véve a győzelemért indulunk harcba, és szeretnénk feliratkozni a tabellára. Remélem, hogy minél többen jönnek ki a mérkőzésre, és együtt ünnepelhetünk majd, amit utána a Fő téren, a szüreti napokon is folytathatunk – zárta sorait a vezetőedző.

A két csapat a felkészülés során már találkozott egymással, akkor a mieink győzedelmeskedtek, de az elmúlt két hónapban mindkét csapat sokat fejlődött. Bíró Balázs kiemelte: hosszú ideje tudatosan készülnek az összecsapásra, amely az első reális esélyt jelenti a győzelemre, és annak megszerzése jogos elvárás a csapattal szemben.

K&H férfi kézilabda liga, 2. forduló
HE-DO B. Braun Gyöngyös – Szigetszentmiklósi KSK
2025. szeptember 13. szombat, 18:00
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnok
V.: Sándor György, Szabó Balázs