A Gyöngyösi Kézilabda Klub U14-es csapata is megkezdte a bajnokságot. A mieink az Országos Gyerekbajnokság Sterbinszky Amália régiójában küzdenek, ahol az első hétvégén három pontot szereztek: a mérlegük egy győzelem és egy döntetlen.

Az utánpótláscsapatok számára is megkezdődött a pontvadászat a Gyerekbajnokságban, a mieink közül elsőként az U14-es alakulat lépett pályára a Sterbinszky Amália régióban. Az idei szezonban regionális rendszerben bonyolítják a bajnokságot, a régiók első három helyezettje az országos elődöntőbe jut, ahonnan két-két csapat jut az ország legjobb nyolc együttese közé. Az első erőpróbán jól teljesítettek a zömében 2001-2002-es játékosokkal felálló mieink. Pápa János edző csapata a házigazda Salgótarjáni Strandépítők elleni, 18-18-as döntetlennel kezdte szereplését, majd magabiztosan, 29-10-re verte a Pásztó együttesét. Pápa János elégedett volt tanítványaival.

– Az út elején járunk, a tavalyi kerethez képest sok a változás, de számos biztató jelet láttam az első mérkőzéseken. A Salgótarján elleni döntetlent nagy akarással harcolták ki a fiúk, a Pásztó ellen pedig gyorsan, ügyesen kézilabdáztunk, így a győzelmünk nem forgott veszélyben – értékelt az edző.

labda5

Fotó: Magyari Máté

A Sterbinszky Amália régióban összesen tíz csapat verseng az elsőségért, és a tavalyi bajnoki év lebonyolításához képest fontos változás, hogy azok a csapatok is tovább játszanak, amelyek nem jutnak tovább az országos elődöntőbe. Ezek az együttesek a régió bajnoka címért küzdenek majd.

A Gyöngyösi Kézilabda Klub csapatai közül legközelebb az U12-es bajnokságban lesznek érdekeltek együtteseink, a következő hétvégén ebben a korosztályban is megkezdődnek a küzdelmnek. Az U12-esek között a Gyöngyösi Kézilabda Klub két csapatot is indít, az első számú együttest Temesvári Martin edzi, ők a Palóc Pumákkal és a Törökszentmiklóssal meccselnek majd, míg a Pápa János vezette második számú csapat a Pásztóval és az Egri Sportiskolával mérkőzik meg a következő hétvégén.