Egy hajszállal csúsztunk le a kupabronzról
| Kategória: Híreink

Hatalmas csatát vívott egymással a hazai pályán játszó Tatabánya és a HE-DO B. Braun Gyöngyös a Magyar Kupa bronzmérkőzésén. Farkasaink többször vezettek a találkozón, a félidőben kétgólos előnyben voltak, azonban a második félidő elején több hibát is elkövettek, amivel a Tatabánya megfordította a mérkőzést, és hiába sikerült még mínusz négyről is felállniuk farkasainknak, az utolsó másodpercekben a hazaiak megszerezték a győzelmet, és ezzel a bronzérmet.

Farkasaink a Szeged elleni elődöntő után a megfelelő regeneráció mellett óriási elszántsággal készültek a bronzmérkőzésre, amelyen a hazai környezetben játszó Tatabánya volt a mieink ellenfele. A találkozó Székely és Skledar védése után Hegedüs góljával indult, majd szinte azonnal jött a tatabányaiak válasza, amit újra a kapusok pillanatai követtek. A gólváltások során a mieink lehettek lépéselőnyben, akik a 6. percben 3-3-nál emberelőnybe kerültek, Edwards pedig büntetőt értékesített (4-5). A bányászcsapat a 10. percre fordított (6-5), azt pedig Skledarnak köszönhetjük, hogy nem alakított ki nagyobb előnyt. Markez találta fejbe Székelyt, ezért két percre ki kellett állnia, a házigazdák pedig a 13. perc elején elléptek kettővel. Potisk törte meg a 3-0-ás tatabányai sorozatot, Ubornyák gyönyörű gólja után pedig mi kerültünk emberelőnybe az első negyedóra végén, 8-7-es állásnál. Irányítónk adott remek labdát Lakosynak, szélsőnk pedig kiegyenlített vele, majd Skledar hatodik védése után Gráf robogott végig, és szerezte vissza a vezetést (9-10). A 21. percre fordult újra a meccs (12-11), amikor Dissingert másodszor állították ki a játékvezetők, az emberelőnyt pedig Gráf gyorsan gólra váltotta, ezzel ismét egyenlített. Hat perccel a vége előtt Ubornyák is megtette ezt a sokadik talpról elengedett lövésével, majd a házigazdák kértek időt. A labdát azonban megszereztük, és Edwards be is juttatta a tatabányai kapuba, amivel újra nálunk volt az előny (13-14). Ubornyák góljaival kettőre növeltük a vezetést (14-16), és a szünetre is meg tudtuk őrizni a különbséget (15-17).

Hegedüs áthúzódó kiállítása miatt emberhátrányban kezdtük a második félidőt, ami hazai találattal indult. Gráf válaszolt, majd kétszer is volt lehetőségünk háromra növelni az előnyünket, de egyikkel sem tudtunk élni, így a hazaiak egy gólra zárkóztak, a 37. percben pedig egyenlítettek (18-18). Egy perccel később már a vezetést is átvette a Tatabánya, egyenlítenünk pedig emberelőnyben sem sikerült, így kétgólos hátrányba kerültünk (20-18), mire Bíró Balázs időt kért, hogy megnyugtassa a játékosokat. A helyzetet sikerült kialakítanunk, de sajnos kimaradt, így kilenc percesre nyúlt a gólnélküli időszakunk. A hazaiak nem lassítottak, hibáinkat kihasználva négy góllal megléptek (22-18), amiből a 42. percben a második gólunkat szerző Ubornyák faragott egyet, majd Skledar védése után Markez egy újabbat (22-20). Skledar dupla bravúrt mutatott be, majd büntetőből jöhettünk volna fel mínusz egyre, de a hétméteres kimaradt, amit a Tatabánya megbüntetett, és az utolsó negyedóra kezdetén 23-20-ra módosította az állást. A háromgólos hazai vezetés a következő öt percre stabilizálódott, tíz perccel a bronzcsata vége előtt 26-23 volt az állás. Ismét emberelőnybe kerültünk, amit Hegedüs gyorsan gólra váltott (26-24), ám hamar kiegyenlítődött a csapatok létszáma, miután Bodort kiállították a játékvezetők. Ennek ellenére Potisk találatával egyetlen gólra zárkóztunk, azonban Hegedüsnek harmadik kiállítása után végleg el kellett hagynia a pályát, ami érzékeny veszteség volt a hajrára. Fél percig kettős emberhátrányban játszottunk, a Tatabánya büntetőből állította vissza a kétgólos különbséget (27-25), majd hazai időkérés szakította meg a játékot. Edwards büntetőjével őriztük az esélyt (28-26), majd Potisk góljával tartottuk két gólon magunkat (29-27). Skledar védése után Jóga hozta fel a mieinkre mínusz egyre, az idő azonban egyre fogyott, fél perccel a vége előtt 30-29 volt az állás, a Tatabánya pedig időt kért, és az utolsó tizenöt másodpercre hiába jöttünk ki emberfogásra, labdát szereznünk nem sikerült, a hazai pályán játszó gárda pedig végleg eldöntötte a bronzérem sorsát.

Férfi Kézilabda Magyar Kupa, bronzmérkőzés
MOL Tatabánya KC – HE-DO B. Braun Gyöngyös 31-29 (15-17)
Tatabánya, 4126 néző
V.: Bócz László, Wiedemann Viktor

Tatabánya: Székely, Bartucz (kapusok), Maras 3, N’Tanzi 10, Toniazzo, Damatrin, Dissinger 1, Plaza 3, Éles, Rodriguez 3, Enomoto 3, Havran, Golubovic, Henézi, Marcsek, Krakovszki 8 (5). Edző: Cristian Ugalde.

Gyöngyös: Skledar, Usik, Gyánti (kapusok), Ubornyák 6, Potisk 7, Hegedüs 3, Lakosy 2, Bodor, Nagy Á. 1, Edwards 5 (2), Gyallai, Gráf 2, Jóga 2, Gáspár, Markez 1. Edző: Bíró Balázs.

Kiállítások: 12, ill. 10 perc.
Hétméteresek: 5/5, ill. 3/2.

Képgaléria: