Egerben folytatjuk
| Kategória: Híreink

Szomszédvári rangadóval folytatja szereplését az élvonalbeli kézilabda-bajnokságban a HE-DO B. Braun Gyöngyös, amely szombaton Egerbe utazik, hogy a szezonban a negyedik mérkőzését is megnyerje a megyei riválissal szemben.

Egerben folytatja szereplését a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapata, amelynek a bajnokság végéhez közeledve egyre nehezebb feladat a pontszerzés, hiszen minden csapat kettőzött erőbedobással harcol a jó eredményekért.

– Győzni szeretnénk Egerben, ez nem kérdés, viszont az is teljesen biztos, hogy nagyon nehéz csata vár ránk szombaton. Azok a csapatok ugyanis, amelyek a kiesés elkerüléséért küzdenek, mindent megtesznek a pontokért, ezért nagy küzdelemre kell számítanunk a motivált egriekkel szemben is – mondta Konkoly Csaba vezetőedző, aki a combsérüléssel bajlódó Németh Tamásra biztosan nem számíthat a megyeszékhelyen. Uros Vilovszki azonban felépült, és a Balatonfüred elleni mérkőzésen az ujjára ütést kapott Varsandán Milán is teljes értékű munkát tud végezni a héten.

Csapatunk a hatodik helyről várja a mérkőzést, a pozíciónk megszilárdításához nagy szükség van az idegenben megszerezhető pontokra is, és a bajnokság vége felé közeledve minden mérkőzésnek nagy jelentősége van. Igaz ez a 10. helyen álló egriekre is, akik mindössze két pontra vannak a kiesést jelentő helyektől, így várhatóan kettőzött erővel fognak küzdeni, hiszen ebben az éles versenyfutásban minden pontra égető szükségük van.

A 2018/2019-es szezonban háromszor találkoztunk a megyeszékhelyiekkel, és mindhárom alkalommal győztesen hagytuk el a pályát: két Ligakupa-győzelmünk mellett a hazai bajnokinkat is megnyertük az Egerrel szemben. Bajnoki mérkőzésen ugyanakkor utoljára 2016-ban ünnepelhettünk a Kemény Ferenc Sportcsarnokban, ezen a statisztikán mindenképpen változtatni szeretnénk a szombati rangadón.

K&H férfi kézilabda liga, 20. forduló
DVTK-Eger – HE-DO B. Braun Gyöngyös
2019. március 23. szombat, 18:00
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
V.: Nagy, Túróczy