Zárjuk az évet egri győzelemmel!
| Kategória: Híreink

A kemény munkának mindig megvan az eredménye, bizonyítja ezt a B. Braun Gyöngyös legutóbbi két mérkőzésen aratott sikere is. Hiába sújtott bennünket példátlan balszerencse-áradat, a csapat egy pillanatra sem tévesztette szem elől céljait, és a bajban is kitartó szurkolóink segítségével sikerült visszatalálnunk a siker útjára. Már csak egy feladat tornyosul előttünk ebben az évben: vasárnap Egerben kell győznünk, és ahogy eddig mindig, szeretnénk, ha szurkolóink most is ott lennének velünk, és együtt küzdhetnénk az újabb sikerért. A Gyöngyösi Kézilabda Klub az év utolsó mérkőzésére ingyenes szurkolói buszt indít, hogy együtt szerezzük meg azt a két pontot, amelyre óriási szükségünk van.

01 eger busz

Köszönjük! Fotó: Magyari Máté

Hatalmas mennyiségű munkát végzett el a B. Braun Gyöngyös csapata az elmúlt hónapokban. A példátlan sérüléshullám miatt megfogyatkozott keret új játékosokkal egészült ki, akiket a nyelvi nehézségekkel is megküzdve kellett beépíteni a csapatba. Ez nem megy egyik napról a másikra, ezért a játékosok és a szurkolók is nehéz időszakot éltek át az utóbbi hetekben, fontos csatákat veszítettünk el, szoros mérkőzéseken buktunk el az utolsó pillanatokban. Azonban egy percre sem adtuk fel. Debre Viktor vezetőedző hétről hétre elmondta: a befektetett munkának előbb-utóbb meg kell térülnie, és jöttek is az apró részsikerek: döntetlenre hozott félidő a nemzetközi sztárokkal teletűzdelt Szeged ellen, negyven percnyi kemény küzdelem az esélyesebb Csurgóval szemben. Közben mindenki tudta, érezte, hogy az év utolsó mérkőzései lesznek a legfontosabbak. A PLER, Mezőkövesd, Eger hármas ellen egy bő hét leforgása alatt hat pontot kell szereznünk, hogy életben tartsuk egyre halványabban pislákoló reményeinket.

Aztán eljött a PLER elleni csata napja. A játékosok, az edzők, a klubvezetés és a szurkolók is tudták, mennyire fontos ez a találkozó. A csapat ennek megfelelően készült, és rendkívül motiváltan állt ki a fővárosiak ellen. Ellentmondást nem tűrő, kemény védekezésünk, klasszis kaputeljesítményünk és kreatív támadójátékunk meghozta a várt sikert: fölényesen nyertük a találkozót. Ezzel azonban még nem volt vége, három nappal később a mezőkövesdi katlanban kellett megismételnünk a sikert. Meg is tettük. Védekezésünk ismét jól szervezett volt, Hudák újra bravúrok sorát mutatta be a kapuban, és támadásban is volt, aki a vállára vette a csapatot az egyik legfontosabb rangadón. Mindez azonban talán még kevés lett volna. A győzelemhez kellettek azok is, akik a helyszínen szorítottak a fiúknak, biztatták, űzték, hajtották őket.

A harc még nem ért véget. Vasárnap Egerben újabb csata vár a mieinkre, a győzelemre pedig ugyanolyan nagy szükség van, mint ez előző két találkozón volt. A sikerhez pedig ismét szükségünk lesz szurkolóinkra, akik eddig még sohasem hagyták cserben a csapatot. A Gyöngyösi Kézilabda Klub azzal szeretné megköszönni a támogatást, hogy ingyenes szurkolói buszt szervez a vasárnapi derbire. A járatra még lehet jelentkezni, az igényeket Vernyik Lászlónál kell jelezni a 30/205 27 18-as telefonszámon. A busz 15:00 órakor indul majd a sportcsarnok elől. Aki tud, jöjjön, bizonyítsuk be együtt, hogy közös erőfeszítések árán a legmélyebb gödörből is ki tudunk mászni, és talpra tudunk állni.

Férfi kézilabda NB I., 19. forduló

Eger SBS Eszterházy – B. Braun Gyöngyös

2015. 12. 13. vasárnap, 17:00

Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok

V.: Bacs J., Bóna Sz.