Derekas helytállás Szegeden
| Kategória: Egyéb

Jól küzdött az OTP-Bank Pick Szeged ellen a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapata, amely az utolsó tíz percig nem igen engedett ötgólosnál nagyobb előnyt a hazaiaknak. A nyáron jelentősen átalakult szegedi csapat végül kilencgólos győzelemmel szerezte meg első sikerét a bajnokságban.

A Telekom Veszprém elleni találkozó után a tavalyi döntő másik résztvevőjéhez, az OTP Bank-Pick Szegedhez utazott a gyöngyösi farkasfalka, amely a 18 gólos veszprémi vereség után egy szorosabb meccs céljával lépett pályára a Tisza partján. A pénteki találkozó két beállógóllal indult, Bánhidi találatára Hegedüs válaszolt, majd a kapusok percei következtek, Tomic és Mikler egymás után mutatta be a védéseket, és a 7. perc derekán még csak 4 gólt jegyezhettünk fel (2-2). Tomic továbbra is kiválóan védte a kapunkat, de a 12. percre így is három góllal meglépett a hazai alakulat, amiből Varsandán faragott egyet (5-3). Bodor két gólja ellenére a különbség megduplázódott az első negyedóra végére (9-5), majd Bura talált be egymás után három támadásunk végén, a 22. percre 12-9-re zárkóztatva a mieinket. Gráf szerezte a 10., majd Schäffer a 11. vendégtalálatot, két perccel a félidő vége előtt így továbbra is csak háromgólos volt a hazai előny (14-11). Tomic védett, de a labda a szegedieknél maradt, akik időt kértek a hajrában. A játékrészt emberhátrányban fejeztük be, de Bura a kiállítása előtt még szerzett egy gólt, ami a mieink utolsó találatának bizonyult a játékrészben, miközben a házigazdák háromszor is eredményesek tudtak lenni, így ötgólos előnyt dolgoztak ki a szünetre (17-12).

A térfélcserét követően Potisk is betalált, majd a szegediek találatára Bodor válaszolt, 18-14-re módosítva az állást. Ötpercnyi játék után Bura góljával 19-15-öt mutatott az eredményjelző, majd Pietruszko tartotta mínusz négyen a farkasfalkát (20-16), de a 39. percben egy értékesített büntetővel 22-16-ra módosította az állást a hazai gárda. Emberelőnybe kerültünk, amit Varsandán és Hegedüs révén is gólra tudtunk váltani, azonban kaptunk is két gólt, így maradt a hatgólos különbség (24-18). Potisk zárkóztatta farkasainkat, majd Pietruszko szerezte a 20. vendégtalálatot, a különbség pedig stagnált: 25-20. Bura a hatodik gólját lőtte, az utolsó negyedóra kezdetén a házigazdák 27-21-re vezettek, és a folytatásban sem engedtük jobban ellépni a házigazdát, Gráf és Jaros góljai után 28-23 volt az állás. Potisk és Hegedüs szerezte a következő két találatunkat, az utolsó tíz percre 30-25-ös állásnál fordultak a csapatok. Az 53. percre 33-25-re léptek el a szegediek, Bíró Balázs pedig időt kért. Schäffer szépített, Podoba pedig bemutatkozott a gyöngyösi kapuban, Rea hétméteressel avatta fel (34-26). Schmid szépített, három perccel a vége előtt pedig Bodor is betalált, de a nyolcgólos különbség megmaradt (36-28), amit a végéig még eggyel megtoldottak a szegediek, de így sem lehet okunk szégyenkezni, egészen a hajráig öt gólon tartottuk a BL-résztvevőt, ami becsülendő teljesítmény.

K&H férfi kézilabda liga, 1. forduló
OTP Bank-Pick Szeged – HE-DO B. Braun Gyöngyös
Szeged, 1526 néző
V.: Hargitai Gábor, Markó Gábor István

Szeged: Imsgard, Mikler (kapusok), Rea 1 (1), Stepancic 6, Martins 3, Jelinic 1, Szita 2, Gaber 2, Sostaric 8 (7), Frimmel 2, Bánhidi 1, Kalarash 1, Garciandia 3, Bombac 3, Mackovsek 3, Szilágyi 1. Edző: Kárpáti Krisztián.

Gyöngyös: Tomic, Podoba, Gyánti (kapusok), Potisk 4, Jaros 1, Varsandán 2, Bura 6, Hegedüs 4, Lakosy 1, Bodor 4, Schmid 1, Edwards, Schäffer 1 (1), Gráf 2 (1), Pietruszko 2. Edző: Bíró Balázs.

Kiállítások: 6, ill. 6 perc.
Hétméteresek: 10/8, ill. 3/2.

Étékelések:

Bíró Balázs: – Az volt a célunk, hogy komolyabb erőbedobásra késztessük a Szegedet, mint egy hete a Veszprémet, ami sikerült, a 45. perc környékéig 5-6 gólon tudtuk tartani a különbséget, csak a végére nyílt ki az olló. Mindig jó egy ilyen atmoszférában, egy ilyen minőségű csapat ellen játszani. Számunkra egy hét múlva indul igazán a bajnokság, mindannyian bízunk benne, hogy jövő héten a saját szurkolóink előtt az első győzelmünknek örülhetünk majd.

Varsandán Milán: – Egy jó csapat ismérve, hogy kicsit gyengébb játékkal is meg tudja nyerni a meccset. Egyértelműen a Szeged az erősebb csapat, de megpróbáltunk egy kis borsot törtni az orruk alá. Csak akkor játszhattunk volna szorosabb meccset, ha a lehető legjobb formánkban játszunk, de a csapatunk még formálódik.