Igazán nehéz bajnoki féléven van túl a B. Braun Gyöngyös csapata, amely példátlan sérüléshullámmal küzdött a szeptembertől december végéig tartó időszakban. A csapatnak egy komplett sornyi játékost kellett nélkülöznie, és a pótlásukra érkező új játékosok beépítése is komoly feladat elé állította Debre Viktor vezetőedzőt. Azonban a nehézségek ellenére is sikerült jó szájízzel téli pihenőre vonulnunk, a PLER, Mezőkövesd, Eger hármas ellen szerzett hat ponttal kilábaltunk a gödörből. Debre Viktorral karácsony előtt tekintettünk vissza az elmúlt hónapok eseményeire.

– Viszontagságos volt a szezon első fele. Hogyan élte meg, hogy egyik játékos a másik után dőlt ki a sorból?

– Erre egyetlen szó van: nehezen. Minden szempontból rossz ez a szituáció, az edzőnek is borzalmas érzés elveszítenie egy játékost, de a játékosnak sokkal rosszabb. A bajnokság közben nagyon nehezen lehet csapatot építeni, ezért azt kell, mondjam, rettentő rossz érzés volt, nagyon nehezen éltem meg.

– A sérültek pótlására új játékosok érkeztek, akiket rekordsebességgel kellett beépíteni a csapatba, ráadásul a nyelvi nehézségeket is le kellett küzdeni. Hogy sikerült ezt megvalósítani?

– Azért ez egy hosszú folyamat volt, és sajnos ráment egy-két fontos mérkőzésünk. A klub egyébként nagyon rugalmasan próbálta kezelni a helyzetet, rögtön kiutat keresett. Egyértelmű volt, hogy új játékosokra van szükségünk, mert a megmaradó kerettel nem tudjuk végigcsinálni a szezont. Hétről hétre új embereket építettünk be a csapatba, emiatt egy csomó feladat elmaradt, a fizikális képzésre például alig maradt idő. A végére azonban azt gondolom, bebizonyítottuk, hogy fizikálisan is erősek maradtunk, és a csapat is összeért. Ehhez a győzelmek is kellettek, a PLER elleni siker sok gátat feloldott a csapatban.

– Az elveszített pontok miatt a végén a legnagyobb riválisok ellen eredménykényszerben kellett pályára lépnie a csapatnak, ez azonban nem nyomta rá a bélyegét a teljesítményre. Hogyan sikerült ezt elérni?

– Miután a PLER-t sikerült itthon magabiztosan megvernünk, felszabadult lett a társaság, egészen másként kézilabdáztunk. Ennyit jelent egy győzelem. A siker hatására ki tudott bontakozni az a rengeteg munka, amit elvégeztünk. Biztos voltam benne, hogy ennek meg lesz az eredménye, és ezt mondtam a fiúknak is. Korábban is volt ennek nyoma, de a jobb csapatok ellen nem bírtuk a végéig. Most viszont nyolc nap alatt három győzelmet is sikerült aratni, mert elhittük magunkról, hogy meg tudjuk csinálni.

– Az év utolsó meccsein mindig volt, aki vállára vette a csapatot, az Eger ellen ötgólos hátrányt kellett ledolgozni.

– Igen, azt gondolom, egy csapat erejét pontosan ez mutatja meg, hogy a legnehezebb helyzetekben mindig van, aki hozzá tud tenni a játékunkhoz, és új lendületet tud adni a csapatnak. Ráadásul minden meccsen más volt, aki a többiek fölé tudott nőni, sokszor olyan játékosok, akik a bajnokság addigi mérkőzésein nem tudtak annyit hozzátenni, amennyit vártam tőlük. Elsősorban támadásban volt szükségünk egy-egy kimagasló teljesítményre, a védekezésünkkel nem volt különösebb gond. A végére klasszis kapusteljesítményt is sikerült mutatnunk. Büszke vagyok a csapatra.

– Ez az első éve Gyöngyösön, gondolom, nem olyan bemutatkozásról álmodott, amikor ennyi problémát kell kezelnie. Hogyan alakult év közben a kapcsolata a szurkolókkal, és a nehéz időszak mennyire nyomta rá a bélyegét a játékosok egymás közötti kapcsolatára?

– Edző vagyok, aki dolgozik, megteszek mindent a győzelem érdekében, semmi mással nem foglalkozom. Nehezen viselem a vereséget, mindig győzni szeretnék, a maximumot akarom nyújtani. Ez az én dolgom. A szurkolóké meg, hogy időnként bírálják a csapatot. Ami a játékosok viszonyát illeti, azt egyértelműen érezni, hogy a győzelem összekovácsolja a társaságot. Vereség esetén az ember hajlamos saját magát felmenteni, de tudomásul kell venni, hogy ez csapatjáték, a siker és a kudarc is közös. Sikertelenség esetén még többet kell dolgozni, így is tettünk. Az év végére szerintem sikerült bebizonyítanunk, hogy a Gyöngyösből jó csapat lesz. Ebben én egészen biztos vagyok.

– A hetedik helyen töltjük a téli szünetet, öt pontra vagyunk lemaradva az ötödik helyezett Váctól. Élnek még a felsőházi remények?

– Semmiről nem szabad lemondani, de azért azt tudomásul kell venni, hogy sokkal több pontunk kellene most, hogy legyen. A Balmazújváros és a Komló elleni kötelező győzelem elmaradása és a Mezőkövesd elleni pont most nagyon hiányzik. Ezzel az öt ponttal most ugyanúgy állnánk, mint a Vác, és bár még úgy is küzdeni kellene, de sokkal könnyebb lenne a helyzetünk. Ugyanakkor ez az utóbbi évek legkiegyenlítettebb bajnoksága, ahol bármi megtörténhet. Nem mondunk le tehát semmiről, de a sorsunk már nem csak a mi kezünkben van. Az év elején a Komló és a Vác elleni mérkőzés kulcsfontosságú lesz, az eredmények nagyban befolyásolják majd az elérhető céljainkat. Meg kell nyernünk azt a két meccset, aztán gondolkodni, hogy mire lesz elég. Ha egy-két bravúr bejön, bármi lehet, de nagyon nehéz lesz.

– Az ünnepek alatt a csapat pihen, mikor folytatódik a munka?

– 18-án kezdődött a szünet a keret nagy részének, Nagy Bencével és Debreczeni Dáviddal a B-válogatottban volt még feladatunk, Mátraházán edzettünk. A munka január 4-én indul, és úgy gondolom, kellő időnk lesz arra, hogy felkészüljünk a ránk váró feladatokra. Abban bízom, hogy a sérülteket sikerül visszaépíteni, és az újakkal együtt ütőképes, kemény csapatot alkotunk majd.

– Végezetül egy momentumot szeretnék kiemelni a bajnokság első feléből, méghozzá az egri vendégjátékunkat, ahol a gyöngyösi szurkolók egy teljes szektort megtöltöttek, és a játékosokkal együtt harcoltak a sikerért. Hogy élte meg azt a másfél órát?

– Ez olyan, mint egy színház. Van egy előadás, és vannak nézők. Ha jó az előadás, a nézők is jól érzik magukat, de ha nem tetszik, amit látnak, nem fognak eljönni. A szurkolók kegyét el kell nyerni, méghozzá úgy, hogy a csapat jól játszik és nyer. Nyernünk kell, hogy eljöjjenek, és teltház előtt játszhassunk. Nekem megadatott, és ennél csodálatosabb érzést nem tudok elképzelni. Ezért érdemes kézilabdázni, hogy idegenbe ennyi ember elkísér bennünket. Nagyon boldoggá tettek minket, remélem, februárban is így folytatjuk majd. Addig is kellemes karácsonyt és boldog új évet kívánok mindenkinek. Találkozzunk februárban!