A sportban hétről hétre lehetőséget kapsz a bizonyításra, és arra, hogy kijavítsd a hibáidat – mondja Debre Viktor, aki szerint ha képesek vagyunk tanulni a hibáinkból, akkor bármilyen vereségből talpra tudunk állni. A B. Braun Gyöngyös vezetőedzőjét a Cegléd ellen elveszített bajnoki után kértük értékelése.

01 bbgy budak 1001 13

Debre Viktor játékosai gyűrűjében. Tanulni kell a hibákból

– Azt tudtuk, hogy az idei bajnokságban nem lesznek könnyű mérkőzések, és hogy minden pontért nagyon meg kell küzdenünk, de arra nem számítottunk, hogy egy közvetlen riválissal szemben ilyen nagyarányú vereségbe szaladunk bele. Egy nappal a mérkőzés után tudja már, hogy mi történt a második félidőben Cegléden?

 Valamiért teljesen szétestünk, amit azért tudok nehezen megmagyarázni, mert ami történt, annak semmi előjele nem volt. Még az első félidőben sem utalt rá semmi, hogy ez egy ilyen meccs lesz. Voltak kimondottan jó periódusaink, és bár a védekezésünk nem volt tökéletes, a támadójátékunkkal tudtuk ellensúlyozni a hibáinkat. A második félidőben aztán megmagyarázhatatlan módon szétestünk. Előbb védekezésben, aztán támadásban is egyre több hibát vétettünk, amitől elbizonytalanodtunk, és kicsúszott a kezünkből minden. Az ellenfélnek minden bejött, a kapusuk lehetetlennek tűnő védéseket mutatott be, nekünk pedig egyszerűen semmi sem sikerült. Nehezen tudtuk megoldani a cseréket, nem volt, aki új lendületet tudott volna adni a játékunknak. Ez eddig nem volt jellemző a csapatra.

– Hogyan élték meg a történteket?

 Ez egy nem várt esemény volt, ami az egész csapatot megviselte, beleértve engem is. Nehezen éljük meg, nem is nagyon emlékszem, hogy szenvedtünk-e már ilyen nagy arányú vereséget a két nagyot leszámítva persze. Azonban a sportban ez is megtörténhet, nem szabad emésztenünk magunkat, nem cipelhetjük tovább ennek a terhét, hiszen hétvégén nagyon fontos meccsünk lesz a Balmazújváros ellen, amit meg kell nyernünk. Az is hozzá tartozik a sporthoz, hogy hétről hétre van alkalmad bizonyítani, és a hibáidat kijavítani. Nekünk most ez a feladatunk, tanulnunk kell a tegnapi mérkőzésből, és javítani.

 A hétvégi bajnoki előtt kedden, Dabason Ligakupa-meccs vár a fiúkra. Jókor jön ez a találkozó, vagy épp ellenkezőleg, túl gyorsan kell újra pályára lépni?

 Szó sincs erről, hiszen jó előre tudtuk, hogy kedden játszanunk kell. Azt gondolom, mindenkinek jót fog tenni, hogy újra pályára léphet. Jó lehetőség lesz a dabasi mérkőzés arra, hogy a csapat újra magára találjon, és mindent meg is teszünk, hogy élni tudjunk vele.

– A bajnokságban kitűzött céljainkat tekintve hogy értékeli most a csapat helyzetét?

 Tíz mérkőzésen vagyunk túl, nagyon messze még a vége, ez egy hosszú folyamat, és csak az számít, hogy a végén hogy állunk majd. Meggyőződésem, hogy ebben a kiegyenlített, szoros mezőnyben apóságok fognak dönteni egy-egy hely sorsáról, úgyhogy minden feladatra maximálisan kell koncentrálnunk. Ha képesek leszünk tanulni a hibáinkból, és kijavítani azokat, a céljainkat el fogjuk tudni érni.