Csurgói KK – B. Braun Gyöngyös 25-25
| Kategória: Híreink

A Csurgó ellen lépett pályára a férfi kézilabda NB I. 19. fordulójában a B. Braun Gyöngyös csapata. A szerdai mérkőzésre feszült hangulatban készült együttesünk, ahhoz ugyanis, hogy elérhessük céljainkat, minden pontra szükségünk van. Egyedül a műtét után lábadozó Szalafai Gábort kellett nélkülöznie Gulyás István vezetőedzőnek, a többiek harcra készen várták a találkozót. Az első félidőben meglehetősen gyenge támadójátékot mutattunk, amit Hudák jó védései ellenére is kihasználtak a Nagyatádon játszó házigazdák. A játékrész második felében több siker koronázta próbálkozásinkat, de a így is hatgólos hátrányba kerültünk. A második félidőben a csurgóiak támadójátéka döcögött jobban, jó hajránknak köszönhetően pedig sikerült felzárkóznunk. Sajnos a győzelem megszerzésére már kevés volt az energia, így egy ponttal térünk haza. A mérkőzésről élő, szöveges tudósítással jelentkeztünk.

0204 cskk bbgy 2

Fotó: Magyari Máté

Férfi kézilabda NB I., 19. forduló
Csurgói KK – B. Braun Gyöngyös 25-25 (15-9)
2015. 02. 04. 18:00, Nagyatád, Városi Sportcsarnok, 600 néző
V.: Heim A., Kiss O.

Csurgói KK: Pallag, Mijatovic – Herbert, Cavor 4, Gazdag 4 (3), Borsos T., Oláh G., Pordán 2, Lele 8 (3), Vadkerti G. 1, Ostroushko 2, Ratajec 2, Gebhardt 1, Szöllősi Sz. 1, Hanusz, Megyeri
Vezetőedző: Sótonyi László

B. Braun Gyöngyös: Hudák, Tamási – Sándor Á. 4, Frey, Iváncsik Á. 2, Czina, Bakos Gy. 3, Varsandán M., Tóth Á. 3, Hajdu G. 2, Nagy B. 9 (1), Debreczeni, Marczinkó, Koller, Simon 2, Koncz A.
Vezetőedző: Gulyás István

Kiállítások: 4, ill. 10 perc

Büntetőből: 6/6, ill. 2/1.

Értékelés:

Gulyás István: – Felemásak az érzéseim, mert az elején borzasztó gyengén kezdtünk. Kishitűek voltunk, és annak, amit a Tatabánya elleni kupameccsen mutattunk, nyoma sem volt. A Csurgó pillanatok alatt elment, aztán 35-40 percig ezt a hátrányt nyögtük. A második félidőben már azt játszottuk, amit előtte két nappal megbeszéltünk. Lépésről lépésre felzárkóztunk, várszemet kaptunk, a Csurgó pedig ezzel párhuzamosan elbizonytalanodott. A végén kettős emberhátrányban nagy dillema volt, hogy lehozzuk-e a kapust, de végül azt gondolom, elégedettek lehettünk az egy ponttal. Fontos lett volna a másik is, de ma ennyi sikerült. A küzdéssel és helyenként a játék képével így is elégedettek lehetünk, és még jobban felvértezve mehetünk Komlóra.


1-5. perc: Bő félház van a nagyatádi sportcsarnokban, ahol a Csurgó a saját csarnokának átépítése idején játssza mérkőzéseit. Néhány gyöngyösi szurkoló is eljött az év első bajnokijára, a játékosaink közül azonban csak a térdműtétből lábadozó Szalafai Gábornak kell a lelátóról figyelnie a meccset, a többiek harcra készek. A házigazdák kezdik a mérkőzést. Jól védekezünk, a játékvezetők belemenést fújnak, mi jöhetünk. Marczinkó lő távolról, de lövését Mijatovic a kapufára tolja. A kippatanóval Lele indul, és belövi Hudáknak (1-0). Cavor, majd Nagy Bence is átlövésből talál be (2-1). Gyorsan jön a válasz Gazdagtól (3-1). Labdát veszítünk, amivel Pordán indul, és lövi be (4-1).

6-10. perc: Megint nem sikerült gólt szereznünk, a kínálkozó lehetőséget pedig ismét kihasználják a hazaiak (5-1). Gulyás István időt kért. Nagy Bence találja meg a rést a falon (5-2). Pordán lövi a hataodik hazai gólt (6-2). Lele büntetőből módosítja 8-2-re az állást. Simon Bence szépít (8-3). 

11-15. perc: Helyzetek maradnak ki itt is, ott is, míg Hudák egy védés után az üres kapura küldi a labdát. Sajnos mellé száll. A kapusok mindkét oldalon szép védéseket mutatnak be. Újabb Lele-góllal 9-3 az állás.

16-20. perc: Gazdag Tibor hétméteresből talál be Tamásinak (10-3). A helyzeteink kimaradnak, megint jönnek a csurgóiak, de ezúttal kivédekezzünk, a megszerzett labdával pedig Tórh Ádám indul, és módosítja 10-4-re az állást. Újabb büntető, ezúttal Lele értékesíti (11-4). Bakost két percre kiküldik a játékvezetők, Gazdag pedig második hetesét is belövi (12-4). Koller lövését védi Mijatovic, de Hudák is hárít. Gulyás István másodszor is időt kér.

0204 cskk bbgy 1

Fotó: Magyari Máté

21-25. perc: Végre sikerül gólt szereznünk, de rögtön jön a hazaiak válasza (13-5). Most sem tudjuk belőni. Nagy Bence próbálkozott. Iváncsik Ádám a szélről lő gólt egy labdaszerzés után (13-6). Büntetőhöt jutunk, de Frey kihagyja.

26-30. perc: A hazaiak támadása Sótonyi László időkérése miatt szakad félbe. Labdát szerzünk, Sándor Ákos pedig szép gólt lő (13-7). Vadkerti, majd Sándor Ákos szerez újabb gólt (14-8). Hudák véd, de a labda marad a házigazdáknál. Végül Cavor lövi be (15-8). Tóth Ádám még lő egyet, 15-9 a félidő vége.

31-35. perc: Mi kezdjük a második játékrészt, de Hajdu lövése kijön Mijatovicról. Kapuscsere a mi oldalunkon sem történt, Hudák kapja a tizenhatodikat, majd Nagy Bence válaszol (16-10). Labdát szerzünk, amit Hajdu értékesít (16-11). Hudák véd, mi jövünk, de Hajdu elcsúszik a parkettán, így ismét a Csurgónál labda. Egy újabb Hudák-védésnek köszönhetően visszakerül hozzánk, így Nagy Bence ötödik gólját is megszerezheti (16-12). Szöllősi Szabolcs állítja vissza az ötgólos különbséget (17-12).

36-40. perc: Nagy Bence szerez gólt, majd rögtön jön a csurgói válasz (18-13). Újabb gólt szerzünk (18-14). Támadó szabálytalanság miatt kapjuk vissza a labdát, amivel Tóth Ádám megy be szélről, de nagyon ki volt szorítva, így a kapus könnyedén védte. Iváncsik Ádám labdát szerez, végig viszi, belövi (18-15). Sótonyi László időt kér. A második félidő eddig 6-3 ide. Gazdag Tibor fut be szélről a zavarót védekező Hajdu Gábor mögött, és kapja jó ütemben a labdát, amit hat méterről be is lő (19-15). Nem jön össze a gólszerzés, jönnek a hazaiak, Ratajec belövi, Bakos György pedig második kétpercesét kapja.

0204 cskk bbgy 3

Fotó: Magyari Máté

41-45. perc: Büntetőhöz jutunk, amit Nagy Bence értékesít (20-16). Hudák véd, de visszakerül a labda a Csurgóhoz, Hudák azonban ismét uralja a helyzetet. Kiegészültünk. Elveszítjük a labdát, de Hudák ziccert véd, megint mi jöhetünk. Már passzív miatt emelik a kezüket a játékvezetők, amikor Bakos elvállalja, és be is lövi (20-17). Lele újabb gólja után 21-17 az állás. Sándor Ákos ziccerét Mijatovic védi.

46-50. perc: Büntetőhöz jutnak a hazaiak, Lele és Tamási néznek farkasszemet. Gól (22-17). Kis híján elveszítjük, de Marczinkó visszaszerzi, majd Nagy Bence be is lőhetné, de Gebhardt szabálytalan vele szemben. Két percet kap, ahogy kicsivel később Borsos Tamás is. Bakos közben gólt szerez (22-18). Labdát szerzünk, de Nagy Bence ellépi, így visszakerül a Csurgóhoz. Lele, majd rögtön utána Bakos talál be (23-19). Labdaszerzés után Tóth Ádám indul és szerez gólt (23-20).

51-55. perc: Kimaradt helyzetek itt is, ott is. Nálunk a labda. Sajnos Bakos lövése kijön a kapufáról, jönnek a házigazdák. Visszaszerezzük, Nagy Bence pedig kellően erőszakos ahhoz, hogy helyzetbe kerüljön (23-21). Hudák véd, de a kipattanó Gebhardthoz kerül, aki belövi (24-21). Újabb nagy Nagy-gól (24-22). Ismét volt lehetőségünk a gólszerzésre, de megint kimaradt a helyzet.

56-60. perc: Nálunk a labda, a játékvezetők passzívat jeleznek, de Gulyás István időkérése megállítja a játékot. Egy jó hajrával két gólt kellene ledolgoznunk öt perc alatt. Nem lehetetlen. Sajnos elveszítjük a labdát, a hazaiak ismét hárommal vezethetnek. De nem vezetnek, mert Iváncsik Ádám labdát lop, amivel Simon Bence robog végig (24-23). Négy perc van hátra, Sótonyi László időt kért. Megvan a labda! Hajdu Gábor egyenlít! (24-24) Simon Bencét kiállítják. Hudák véd hatalmasat, vezethetünk. Másfél perc van hátra. Nagy Bence! (24-25) Negyven másodperccel a vége előtt Czina egyből pirosat kap, a Csurgó pedig hetest lőhet. Lele vagy Hudák? Sajnos Lele (25-25). Ideges kapkodás a vége, időn túli szabaddobást kapunk. Sándor Ákos vállalja, de nem tudja átlőni a falat. 25-25 a vége.