Cegléden vívjuk a következő csatát
| Kategória: Híreink

Idegenben vívja a tavaszi hadjárat következő csatáját a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapata, amelynek megváltozott összetételű Cegléd ellen kell felkészülnie.

Három nappal a Ligakupa negyeddöntős párharcának első mérkőzését követően ismét idegenben kell helytállnia a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapatának, amelyre ezúttal a bajnokságban vár feladat, méghozzá a Cegléd ellen.

– A formánk és az elmúlt mérkőzések eredményei alapján egyértelműen győzelmi célokkal utazunk Ceglédre – szögezte le Konkoly Csaba vezetőedző. – Egy megváltozott összetételű Cegléddel kell játszanunk, ami megnehezíti a felkészülésünket, de az alapcéljainkat nem befolyásolja. Nagy szükségünk van erre a két pontra, hogy megerősítsük a tabellán elfoglalt pozíciónkat, és azt gondolom, minden esélyünk megvan a megszerzésére – fogalmazott Konkoly Csaba.

A Cegléd télen mások mellett a juniorválogatott Spekhardt Gergővel és Schäffer Zsolttal, valamint a korábban Csurgón is megfordult Jakub Mikitával és a Vácról érkező Marko Davidoviccsal erősítette meg keretét. Ősszel hazai pályán 30-25-ös győzelmet arattunk a tabellán jelenleg 9 ponttal a 11. helyen álló Cegléd ellen, amely a Mezőkövesd elleni döntetlennel és a Vecsés legyőzésével kezdte a tavaszi szezont. A mieink az ötödik pozícióból várják a pénteki mérkőzést, amelyen minden játékos Konkoly Csaba vezetőedző rendelkezésére áll majd.

K&H férfi kézilabda liga, 16. forduló
Ceglédi KKSE – HE-DO B. Braun Gyöngyös
2019. február 22. péntek, 18:00
Cegléd, Gál József Sportcsarnok
V.: Bócz, Wiedemann