Cegléden lépett pályára a K&H férfi kézilabda liga 11. fordulójában a B. Braun Gyöngyös csapata. A két együttes először találkozott az idei évben, a pontokért előzetesen is nagy csatára lehetett számítani. A mérkőzés igazolta a várakozásokat, az első félidőben szoros küzdelem zahlott, melyben a hazaiak két góllal jobbnak bizonyultak, így előnnyel vonulhattak pihenőre. A második játékrészben a ceglédiek fokozatosan növelték az előnyüket, és az utolsó tíz percben már tízzel is vezettek, így ezúttal elmaradt az idegenbeli pontszerzés. Jövő héten Ligakupa-meccs következik, majd a Balmazújváros ellen, hazai pályán javíthatunk. 

01 cegled bbgy felido

 

Fotó: Cseh Balázs

Juhász Károly góljával indult a mérkőzés, majd Perisic egyenlített a hazaiaknak. Az első öt percben felváltva estek a találatok, a mi részünkről Reznicek és Hegedűs volt eredményes, így ötpercnyi játék után 3-3-as állást mutatott az eredményjelző. Mindez a második tízperces periódusban is így történt, csupán a gólok számában volt változás. Reznicek és Hegedűs találataival 5-5 volt az állás a tizedik perc végén. Lepsényi kiállításával emberelőnybe kerültünk, a megítélt büntetőt pedig Lele Ákos értékesítette (5-6). Két ceglédi találat következett, de Reznicek révén tudtuk tartani a lépést, az első negyedóra végén is döntetlen volt állás (7-7). Ismét emberelőnybe kerültünk, a büntető azonban ezúttal kimaradt, így az állás nem változott. 8-7 állt az eredményjelzőn a 16. perc végén, amikor Sipekit küldték ki a játékvezetők. Németh Tamás egyenlített, majd Andelic két találatával a Cegléd 10-8-as előnyt dolgozott ki. Reznicek góljával visszajöttünk mínusz egyre, mikor tíz perc volt hátra az első félidőből. Ismét Andelic volt eredményes, amivel a hazaiak tartani tudták kétgólos előnyüket, ráadásul Rasicot két percre kiállították a játékvezetők. Hat és fél perccel a félidő vége előtt a Cegléd három góllal vezetett (12-9), majd Perisic hétméteresből négyre növelte a hazai előnyt. Országh Ádám törte meg ötperces gólcsendünket, és 13-10-re zárkóztatta csapatunkat. Perisic újabb büntetőt értékesített, majd Tóth kiállításával emberelőnybe kerültünk. Három perccel a játékrész vége előtt Rasic lőtte a tizenegyedik gólunkat (14-11), majd egy újabb hazai találat után emberelőnybe kerültünk, amikor másfél perc volt hátra az első félidőből. Urbán Egon talált be, majd néhány másodperccel a sípszó előtt beállította a félidei eredményt: 15-13.

01 cegled bbgy 2

Fotó: Cseh Balázs

Ceglédi találattal indult a második félidő, majd Juhász Károly kiállításával kerültünk emberhátrányba. Reznicek és Lele révén így is tapadtunk a hazaiakra, akik így csak eggyel tudták növelni az előnyüket (18-15). Andelic talált be, majd ő lőtte a vendéglátók 20. gólját, amivel az addigi legnagyobb különbség alakult ki a 36. percben (20-15). Perisic góljával hat volt oda, majd Hegedűs talált be, Tóth Norbertet pedig másodszor állították ki a játékvezetők. Juhász Károly váltotta gólra az emberelőnyt (21-17), majd Lele talált be, góljára azonban két hazai találat esett, így tíz perccel a félidő kezdete után 23-18-ra vezetett a Cegléd. Hegedűs kiállításával emberhátrányba kerültünk, a 43 percre pedig Reznicek gólja ellenére visszaállt a hatgólos különbség (25-19). Sipeki talált be, de esett hazai gól is, így a különbség a 45. percre is megmaradt. A hazaiak piilanatai következtek, két gyors találattal a 48. percben 28-20-ra módosították az állást, így mindössze tizenkét percünk maradt a tetemes hátrány ledolgozására. Kettős emberelőnybe kerültünk, amit Sipeki váltott gólra, majd tíz perccel a vége előtt Juhász Károly is betalált, hétgólosra csökkentve a hátrányunkat (29-22). Kovacsics gólja uitán 30-23 volt az állás, Perisic büntetője után pedig újra nyolcra nőtt távolság a csapatok között (31-23), és már csak nyolc perc volt hátra a meccsből. Két perc elteltével tízre nőtt a hazai előny (33-23), Juhász Károly kiállításával pedig emberhátrányba kerültünk öt perccel a vége előtt. Sajnos a végére csak az volt már a kérdés, hogy hány gól lesz a különbség, végül 12 lett, a mérkőzés utolsó találatát Juhász Károly szsrezte. Kedden Ligakupa-meccsre utazunk Dabasra, majd egy hét múlva a Balmazújváros ellen, hazai pályán folytatjuk a bajnokságban.

01 cegled bbgy 3

CEGLÉDI KKSE – B. BRAUN GYÖNGYÖS 36–24 (15–13)
Cegléd, 850 néző.
V: Bacs, Bóna

CEGLÉD: Pallag – Gidai 2, Grbovic 7, Tóth N., Borsos, Lepsényi 1, Lászlai 1. Csere: Bősz (kapus), Bíró 5, Perisic 8 (3), Szabó B., Andelic 7, Müller 1, Hódi 2, Megyeri, Tóth K. Edző: Nagy Károly.

GYÖNGYÖS: Ivanisevic – Németh 1, Lele 3 (1), Hegedűs 3, Juhász 4, Reznicek 6, Országh 1. Csere: Hudák (kapus), Mikita, Sipeki 2, Kovacsics 1, Duris, Rasic 1, Urbán 2, Mester. Edző: Debre Viktor

Kiállítások: 16, ill. 10 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 2/1

Értékelések:

Nagy Károly: – A második félidő közepén megtáltosodtunk, nekünk minden bejött, az ellenfelünknek semmi. Irreális nagy különbséggel nyertünk, nagyon örülök neki, de ez ilyen szerencsés nap volt.

Debre Viktor: – A Cegléd ma mindenben felülmúlt minket, azért lett ilyen az eredmény. Nem tudok mást mondani…