Újabb kemény összecsapás vár a B. Braun Gyöngyös csapatára a K&H férfi kézilabda ligában. Együttesünk Ceglédre utazik, a cél pedig egyértelmű: két ponttal hazatérni.

01 bbgy eger 1118 05

Az NB I-es férfi bajnokság igazolni látszik az előzetes várakozásokat: őrült küzdelem zajlik a középmezőnyben, a közel egyforma erősségű csapatok versengésében egy-két gól dönt a pontok sorsáról. A B. Braun Gyöngyös a legutóbbi fordulóban az Egerrel vívott a végletekig kiélezett csatát, amelynek döntetlen lett a vége. Az elveszített pontot most idegenben szerezné vissza Debre Viktor legénysége, amely vasárnap a Nagy Károly vezette Cegléd otthonában lép pályára.

– Ezúttal is ugyanarra lehet számítani, mint a legtöbb mérkőzésünkön: két azonos képességű csapat szoros, kiélezett küzdelmére – mondta Nigrinyi Tibor, a B. Braun Gyöngyös másodedzője, aki szerint mindkét csapat győzelme mellett lehet felhozni érveket. – A hazai pálya egyértelműen a Cegléd mellett szól, hosszabb kispadunk azonban a mi javunkra billentheti a mérleg nyelvét. Videóelemzésekkel, új taktikai variációkkal készülünk a mérkőzésre, célunk, hogy elhozzuk a két pontot, ami nem lesz egyszerű feladat, de mindent meg fogunk tenni érte – foglalta össze a várakozásokat Nigrinyi Tibor.

A tabella hetedik helyén szereplő B. Braun Gyöngyös eddigi kilenc mérkőzésén kilenc pontot gyűjtött, a megújult szakmai stábbal és több új játékossal – Országh Ádám és Sipeki Levente is csapatunkhoz igazolt – készülő ceglédiek tíz mérkőzésen hét pontot gyűjtöttek, és a tizedik helyen állnak. A rendkívül szoros mezőnyben minden pontnak hatalmas jelentősége van, az idegenben szerzett győzelmek pedig rengeteget nyomnak majd a latban a végső elszámolásnál, ezért mindkét csapat keményen készül az összecsapásra. A mieink teljes kerettel várják a találkozót, senki sem bajlódik sérüléssel vagy betegséggel, és a legutóbbi mérkőzésen kék lapot kapott Sipekit sem sújtották eltiltással. Reméljük, Mezőkövesd után Cegléden is sikerül nyernünk, ami stabilizálhatná helyünket a táblázaton.

K&H férfi kézilabda liga, 11. forduló

Ceglédi KKSE – B. Braun Gyöngyös

Cegléd, 2016. november 27. (vasárnap) 18:00

Vezeti: Bacs J., Bóna Sz.

Ifjúsági mérkőzés: 16 órától