Bemutatkozott új keretünk
| Kategória: Híreink

A felkészülési időszakban először gyakorolt ellenféllel a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapata, amely egy nap alatt két edzőmérkőzést is játszott: délelőtt az Eger, délután a DEAC volt farkasaink partnere.

Két NB I/B-s ellenféllel nyitotta a felkészülési mérkőzések sorát a HE-DO B. Braun Gyöngyös. Megújult keretünk összesen hét edzőmeccset iktatott be a július 17-én indult, héthetes felkészülési időszakba, és az első napon rögtön kétszer is pályára léptek farkasaink, akik délelőtt az Eger, délután a DEAC ellen gyakoroltak. Bíró Balázs vezetőedző így értékelte a találkozókat.

Mind a két mérkőzésen az volt a célunk, hogy lemérjük, hol tartunk a munkában. A támadásra még nem helyeztünk hangsúlyt, elsősorban azt a védekezési és lerohanási rendszert szerettem volna viszont látni a pályán, amit az elmúlt hetekben gyakoroltunk, emellett a csapatépítésnek ebben a szakaszában az is nagyon fontos, hogy a felállásunk lehető legtöbb variációját kipróbáljuk. A reggeli mérkőzésen volt több hiányérzetem, a hatvanból csak bő húsz percen át láttam olyan minőségű védekezést, ami megközelítette az elvárásaimat. Este a Debrecen erősebb ellenfélnek tűnt, és a mi teljesítményünk is sokkal jobb volt, így sikerült realizálnunk azt a különbséget, amivel jobbak vagyunk egy NB I/B-s csapatnál. A kapott gólok száma ugyan több volt az elvártnál, de összességében jól működött az, amit szerettünk volna látni a pályán. Mindkét mérkőzés hasznos volt, a tanulságokat le kell vonnunk, és dolgozunk tovább.

Felkészülési mérkőzés

HE-DO B. Braun Gyöngyös – Eger 30-32 (15-14)

A gyöngyösi góllövők: Nagy Á. 7, Hegedüs 5, Neves 3, Edwards 3, Jóga 3, Ubornyák 2, Lang 2, Bajus 2, Gráf 2, Gyallai 1.

HE-DO B. Braun Gyöngyös – DEAC 42-28 (25-13)

A gyöngyösi góllövők: Edwards 8, Zakhar 5, Neves 5, Gyallai 5, Gráf 4, Nagy Á. 3, Végh B. 3, Jóga 3, Ubornyák 2, Lang 2, Bajus 1, Dobi 1.