B. Braun Gyöngyös – Váci KSE 29-29
| Kategória: Híreink

Az utolsó másodpercekben veszített pontot a B. Braun Gyöngyös a Váci KSE ellen a férfi kézilabda NB I. 9. fordulójában. A végig kiélezett találkozón kezünkben volt a győzelem, végül azonban a vendégek kiegyenlítettek, így egy pontot elvittek Gyöngyösről.

Jó előjelekkel vártuk a meccset, hiszen a Szegeden elért 36-30-as, tisztes vereség okot adott a bizakodásra, a Vác ráadásul legutóbbi két meccsén vereséget szenvedett a Ceglédtől és az Orosházától. Gulyás István vezetőedző azonban már a találkozó előtt hűtötte a kedélyeket, mondván a Vác nem az igazi arcát mutatta az előző két mérkőzésen. Ezt aztán meg is tapasztalhattuk a Városi Sport- és Rendezvénycsarnokban, ahol a Vác kemény védekezésével sok borsot tört a mieink orra alá.

bbraun vac 031

Lendvay tizenkét góljával a mezőny legeredményesebb játékosa volt. Fotó: Magyari Máté

Nehezen indult be a mérkőzés, a csapatok nem találták a fogást ellenfelükön, az ötödik percben csak 1-1-et mutatott az eredményjelző. Mekarunak saját kis szurkolótábora volt, az AFS jóvoltából Gyöngyösön tanuló Juki személyében, aki szintén Japánból jött városunkba, és japán nyelvű táblával biztatta honfitársát, a thai Brauddal együtt. Mekaru jól is kezdett, két góljának köszönhetően gyorsan elhúztunk 3-1-re, de a Vác ugyanilyen tempóban egyenlített, és nyolcpercnyi játék után már 3-3 volt az állás. Ellenfelünk elkapta a fonalat, és a tizedik percben – 0-4-es sorozatot produkálva – kétgólos előnyt dolgozott ki (3-5). A vendégelőnyt csak bő tíz perc után, a 21. percre tudtuk ledolgozni (9-9), majd Koller góljával a vezetést is megszereztük (10-9). Mindehhez szükség volt a kapuban Liszkait váltó Hudák bravúrjára is, azt azonban az egyébként remekül védő kapus sem tudta megakadályozni, hogy a 26. percben a Vác visszavegye a vezetést (10-11). Hudák néhány perccel később remekül indította Iváncsikot, aki újra visszavette a B. Braun számára a vezetést (12-11). A folytatásban hol itt, hol ott estek a találatok, az egygólos előnyt azonban sikerült megtartanunk, így 13-12-es állásnál vonulhattak pihenőre a csapatok.

bbraun vac 114

Iváncsik Ádám fontos pillanatokban lőtte góljait. Fotó: Magyari Máté

A második játékrész első találatát a mérkőzés addigi részének egyik főszereplője, Lendvay szerezte – a váciak biztoskezű büntető-értékesítője az első félidőben öt gólig jutott, a második játékrész első találatát is hétméteresből szerezte, és kiegyenlített. Fordulatot a 34. perc hozott, amikor egygólos előnynél a váci védelem egyik oszlopa, Bajorhegyi Ádám megkapta harmadik büntetését is, így végleg kiszállt a játékból, a Gyöngyös pedig előbb kettős- majd röviddel később hármas emberelőnybe került. A lehetőséggel sikerült is élni, és a 38. percre négygólos előnyhöz jutottunk (19-15). Meg azonban nem nyugodhattunk, hiszen a Vác szinte pillanatok alatt egy gólra zárkózott (19-18). Röviddel később Koller is el kellett, hogy hagyja a játékteret, egyik megmozdulását ugyanis a játékvezetők piros lappal büntették. Egészen az 50. percig azonban emberhátrányban is tudtuk tartani az egygólos vezetést, de a váciak ekkor kiegyenlítettek, hat perccel a vége előtt pedig a vezetést is átvették. Két perccel a vége előtt Mekaru egyenlített, az utolsó pillanatok is kiélezettek voltak, és döntetlennel fordultunk a véghajrára. Debreczeni és Varsandán révén azonban másfél perccel a vége előtt már két gól volt a gyöngyösi előny, talán ekkor kezdtük először elhinni, hogy meglehet a meccs, és a közönség hangja is megjött. Korai volt azonban az öröm, a Vác hamar lehűtötte e kedélyeket, és Lendvay hetesgóljával egyre jött föl. Az utolsó percben azonban mi vezethettük a támadást egygólos előnynél, és szinte a meccs végéig támadhattunk. Szinte. Néhány másodperccel a vége előtt az egész mérkőzésen remekül játszó Hajdu szélről próbálkozott, labdája azonban a kapusnál kötött ki, akinek még éppen elég ideje maradt egy indításra, sőt a váciak utolsó másodpercben esett egyenlítő találata is belefért az időbe. A mérkőzés legjobbjának a gyöngyösi szurkolók Hajdu Gábort választották.

Egy pontot elveszítettünk, és a folytatásban sem lesz könnyű dolga a gyöngyösieknek. Egy hét múlva Tatabányán lép pályára a B. Braun Gyöngyös, majd hazai pályán következik a Győr és a Veszprém. Az előzetes kiírással ellentétben ez utóbbi két mérkőzést november 8-án és 11-én rendezzük.

Értékelések:
Gulyás István: – Az egész meccsen érződött, hogy a játékosaim nincsenek fejben a pályán. Sajnos senkit nem tudok kiemelni, aki ma koncentráltan játszott volna, így azt gondolom, örülhetünk az egy pontnak. A végjátékban most nem volt szerencsénk, ahogy nyertünk a fővárosban az utolsó másodpercben szerzett találattal, most elbuktunk egy pontot hazai pályán. Ilyen a sors.

Rosta István:  Elég hektikus mérkőzés volt, az elején nagyon jól kezdtünk, aztán a Gyöngyös fordított, és mínusz négynél, amikor időt kértem, akkor azt gondoltam, hogy kikapunk.
Aztán a végén, amikor egy gólnál támadtunk, ha belőjük a ziccert, akkor egészen más a vége. Aztán az utolsó percben megint csak azt gondoltam, hogy kikapunk, végül mégis sikerült pontot szereznünk, de ettől szép a sport. Azt gondolom, megérdemeltük az egy pontot.


B. Braun Gyöngyös – Váci KSE 29-29 (13-12)
Városi Sport- és Rendezvénycsarnok, Gyöngyös, 800 néző
V.: Tomecskó-Hunyadi T., Unyatinszki T.
B. Braun Gyöngyös: Liszkai, Hudák, Holló, Tamási – Szalafai 3, Hajdu 6, Frey 3, Sándor Á. 2, Mekaru 3, Varsandán 1, Debreczeni 3, Koller 4, Iváncsik Á. 3, Oláh 1.
Vezetőedző: Gulyás István.
Váci KSE: Vitáris, Nagy – Gábori 4, Laurencz 1, Bajorhegyi, Kocsi 2, Lendvay 12 (6), Császár 2, Pál 6, Bakos Á., Kökény 1, Tyiskov, György, Simányi 1.
Vezetőedző: Rosta István.
Kiállítások: 10, ill. 12 perc.
Hétméteresek: 1/0, ill. 6/6.