Elmarad a B. Braun Gyöngyös magyar juniorválogatott elleni, október 27-ére kitűzött mérkőzése, azt januárban pótolják a csapatok. Együttesünk legközelebb november 2-án, hazai környezetben lép pályára, akkor a Budakalásszal mérkőzünk majd.

01 bbgy eger 0916 07

Mikita Matej a szlovák válogatottal szerepel.

Nem lett volna sportszakmai értéke a juniorválogatott elleni találkozónak, ezért kértük annak elhalasztását – indokolta Konkoly Csaba vezetőedző a változtatást.

– A korábbi sérültek mellett három játékosunk is apróbb sérüléssel bajlódik, Lubomir Duris és Mikita Matej a szlovák, míg Vladan Loncar a bosnyák válogatottal dolgozik, ezért arra kértem Imre Vilmost, a juniorválogatott szövetségi edzőjét, hogy halasszuk el a találkozót, ő pedig méltányolta kérésünket – fogalmazott Konkoly Csaba a változással kapcsolatban.

A B. Braun Gyöngyös így legközelebb november 2-án, csütörtökön lép pályára, akkor hazai pályán a CYEB Budakalász együttesét fogadjuk, a felkészülést pedig már megkezdte a keret.

– Azokkal, akik munkára foghatók, keményen dolgozunk, egyéni képzéseket folytatunk, erősítünk, gyorsítunk. Hétfőn várjuk vissza a válogatottakat, és bízom benne, hogy ezek az apróbb sérülések is helyre jönnek addig, és teljes kerettel, egész héten át készülhetünk a Budakalász elleni mérkőzésre – mondta a vezetőedző.

Időközben Sipeki Levente kezéről lekerült a gipsz, így a gyógytorna mellett már a lövésekkel is próbálkozik, Lele Ákos formája pedig fokozatosan javul. Tóth Mihály végzi a gyógytornát, Hegedüs Márk lábrögzítését pedig járógipszre cserélték, így – ha csak a pálya mellől is, de – be tud kapcsolódni az edzésekbe.