B. Braun Gyöngyös – CYEB Budakalász 30-30
| Kategória: Híreink

A Budakalász ellen lépett pályára a B. Braun Gyöngyös, amely a két pont itthon tartását tűzte ki célul a mérkőzés előtt. Ennek megfelelően koncentráltan, jó védekezéssel és taktikus támadójátékkal indítottuk a találkozót, amelynek első félidejében végig vezettünk. Bár a különbség háromgólos is volt ebben a játékrészben, végül egygólos hazai előnynél fordultak a csapatok. A második félidőben fordult a kocka, a Budakalász dolgozott ki háromgólos előnyt, amit sikerült lefaragnunk, és a végjátékban pattanásig feszültek az idegek. Az utolsó másodpercekig kiélezett csatában végül döntetlen született, így egy pontot sikerült itthon tartanunk.

01 bbgy budak 1102 03

Úgy kezdődött a mérkőzés, mintha a jelenlegi és a két évvel ezelőtti Gyöngyös nézne farkasszemet egymással, a budakalásziak kezdősorának öt játékosa ugyanis korábban együttesünkben is játszott. A találkozó második percének derekán Mikita harcolt ki büntetőt, amit Németh értékesített, majd Duris talált be. Hudák jól kezdett a kapuban, így Reznicek csak szépíteni tudott a negyedik percben (2-1). Németh második hétméteresét belőtte, a harmadikat azonban Boros hárította, így Gábori Máté találatával 4-2 lett az állás. Markez, majd Loncar talált be, közben pedig Nagy Bence szerzett gólt, így a 12. percben 6-4-re vezettünk. Németh, Urbán és Markez talált be, utóbbit azonban a 19. percben kiállították a játékvezetők, a vendégek pedig az emberelőnyt kihasználva kiegyenlítettek (8-8). A 21. percre visszavettük a vezetést, de a kalásziak büntetőből újra egalizálni tudtak. Urbán Egon második góljával lett 10-9, majd ő állította be egy indítás végén a 11-9-es állást is. Lele Ákos akciógóljával nőtt háromra a különbség, amit ugyanő tudott tartani hétméteresből. Egy vendégtalálat után Urbán Egon góljával 14-11 volt az állás öt perccel a félidő vége előtt. 14-12-nél Loncar állította vissza a háromgólos hazai előnyt, amiből a vendégek a játékrész végéig kettőt lefaragtak, így 15-14-es állásnál kezdődött a szünet.

01 bbgy budak 1102 09

A Budakalász egyenlítő találatával indult a második félidő, ám Martins két góljával a 34. percre 17-15-re sikerült módosítanunk az állást. Hudák hiába védett hatalmasat, két hibánkat is góllal büntette a vendégalakulat, amely a 36. percre ismét kiegyenlített (17-17). A 38. percben a mérkőzésen először vezetett a Budakalász (17-18), Martins góljával így nekünk kellett egyenlítenünk. Ezt megtette Loncar, majd Martins is, 21-20-as vendégvezetésnél azonban a kapufáról kipattanó labdával a Budakalász roboghatott végig, és alakíthatott ki kétgólos vezetést (20-22). Duris faragott egyet a hátrányunkból, majd egyenlíthettünk volna, ha Boros nem védi a ziccert. A gólszerzéssel a következő percekben adósak maradtunk, ellenfelünk pedig kihasználta a pillanatnyi áramszünetet, és háromgólosra hizlalta az előnyét (21-24). A gólcsendnek Konkoly Csaba időkérése vetett véget, Loncar pedig 22-24-re módosította az állást. Martins góljával 23-25 volt, nem sikerült közelebb zárkóznunk, de a mérkőzésből még több mint 11 perc volt hátra. Tíz perccel a vége előtt, 26-23-as vendégvezetésnél Kovacsics lőtte közelebb a mieinket az ellenfélhez, majd Markez is betalált, de a háromgólos vendégvezetés állandósulni látszott (25-28). Urbán góljával 26-28-ra zárkóztunk, Markez találata után pedig már csak egy volt közte (27-28). Duris egyenlített, de Mikita kiállításával emberhátrányba kerültünk, amiből rögtön gólt is kaptunk. Szurkolóink ekkor rákapcsoltak, az őrült biztatás mellett pedig ismét összejött az egyenlítés (29-29). Másfél perccel a vége előtt, 30-29-es vendégvezetésnél lőttünk kapufát, de az ellentámadás kivédekezése után még volt alkalmunk a gólszerzésre. Bő fél perccel a vége előtt Konkoly Csaba kért időt, majd Kovacsics büntetőből egyenlített (30-30). A vendégeknek tíz másodpercük maradt a meccslabdával, de lövésük elkerülte Hudák kapuját, így egy pontot sikerült itthon tartanunk.


K&H férfi kézilabda liga, 8. forduló

B. Braun Gyöngyös – CYEB Budakalász 30-30 (15-14)

01 bbgy budak 1102  kot 16

Dr. Fejes András Sportcsarnok, 700 néző

V.: Andorka M., Hucker R.

Gyöngyös: Hudák, Holló M. (kapusok) – Martins 5, Urbán 5, Németh T. 4 (2), Kovacsics 2 (1), Dumencic, Gábori 1, Duris 3, Loncar 4, Lele 2 (1), Markez 4, Mikita M., Tóth M. P., Igó, Veres B. Edző: Konkoly Csaba.

Budakalász: Váczi, Boros, Tamási (kapusok) – Fekete 5, Czina, Nagy B. 9 (1), Nemes R., Leimeter 1, Tóth Á. 2, Reznicek 7, Koncz A., Mazák 1, Sutka 1, Berggren 1, Bohács 1, Boros, Sinkovits 2. Edző: Forgács Gyula.

Kiállítások: 6, ill. 2 perc.
Hétméteresek: 5/4, ill. 1/1.

01 bbgy budak 1102  kot 18

Értékelések:

Forgács Gyula: – Hektikus volt a mérkőzés, az első félidőben nem találtunk magunkra, de szerencsére a félidőre egy gólra fel tudtunk jönni. A második félidőben mi irányítottunk, aztán az utolsó tíz percben sok rossz döntés és elhamarkodott támadás miatt a Gyöngyös visszajött a meccsbe. Volt olyan pillanat, amikor azt mondtam, az egy pontnak is örülhetünk, most így utólag sajnálom, hogy nem tudtunk győzni.

Nagy Bence: – Küzdeni tudásból mindkét csapat jelesre vizsgázott. A Gyöngyös kemény védekezése ellen hellyel-közzel megtaláltuk a réseket. A védekezésünk az, ami mérkőzések óta nem az igazi, és ez most is látszott: idegenben lőtt harminc góllal meccset kellene tudni nyerni, ez mégsem sikerült.

Konkoly Csaba: – Nagy jelentőséget tulajdonítok ennek a pontnak, és nagyon örülünk neki, főleg a végjátékot látva. Sajnos sok hibát vétettünk, amivel átengedtük a kezdeményezést a vendégeknek. A végjáték nagy taktikai fegyelmet kívánt, és emiatt minden dicséret megilleti a játékosaimat.

Urbán Egon: – Mindkét csapat örülhet ennek az egy pontnak, ami számunkra most különösen fontos. A második félidőben sokat hibáztunk, és egy kicsit bennmaradtunk az öltözőben, de amikor 5-1-es védekezésre tudtunk váltani, azzal sikerült megzavarni az ellenfelet, és vissza tudtunk jönni a meccsbe.