A Balmazújváros lesz a B. Braun Gyöngyös következő ellenfele a K&H férfi kézilabda ligában. A szoros mezőnyben minden hazai mérkőzésnek nagy tétje van, így a sereghajtó ellen is szeretné begyűjteni a két pontot Debre Viktor és legénysége. A szombaton 18 órakor kezdődő találkozót 17 órától szurkolói ankét előzi meg, amelyen a klub vezetése válaszol a szurkolók kérdéseire.

2060910 bbgy bfured 24

Most is számítunk odaadó szurkolóinkra. Fotó: Cseh Balázs

A hátralévő két hétben összesen négy mérkőzés vár a B. Braun Gyöngyös csapatára, amely három bajnoki és egy Ligakupa-mérkőzést játszik még ebben az esztendőben. A K&H ligában a Ceglédi vereség után kell javítanunk, míg a Ligakupában a Dabason megkezdett jó sorozatot szeretnénk folytatni. Legközelebb a Balmazújváros ellen, hazai környezetben láthatjuk játszani a fiúkat.

A Balmazújvárossal legutóbb a nyári felkészülés során találkoztunk, az alapozási időszak elején a hajdúságiak, a végén pedig a mieink nyerték az összecsapást. A következő két hétben kétszer is találkozunk velük, előbb szombaton a K&H ligában, majd december 13-án a Ligakupában. Ellenfelünknél nem volt komolyabb játékosmozgás a nyáron, három új játékos érkezett a csapathoz, köztük a tavaly még Gyöngyösön játszó Bali Richárd, valamint a kilencvenötszörös válogatott Katzirz Dávid. A Balmazújváros eddigi tizenkét mérkőzésén három pontot tudott gyűjteni, mindhármat hazai pályán szerezte a Komló legyőzésével és a Cegléd ellen elért döntetlennel. A Balmazújváros ezzel a teljesítménnyel az utolsó helyen áll a tabellán.

A mieink mérlege tíz mérkőzésen négy győzelem, egy döntetlen és öt vereség. Az elveszített csaták közül különösen a legutóbbi, ceglédi vereség fáj a nagy gólkülönbség miatt, de Debre Viktor igyekezett hamar túltenni csapatát a kudarcon, és kedden a dabasi Ligakupa-debütálásunk alkalmával már újra sikert könyvelhetett el a csapat. Ez lesz a cél a szombati, Balmazújváros elleni találkozón is, amely azonban – csakúgy, mint valamennyi mérkőzés a bajnokságban – kemény csatának ígérkezik.

Szeretnénk szurkolóinkat kiszolgálni, és bár tudjuk, hogy erre a legjobb eszköz a pályán aratott győzelem, a mérkőzés előtt a Gyöngyösi Kézilabda Klub vezetése mégis szeretne találkozni a szurkolókkal, hogy odaadó drukkereink minden kérdésükre választ kaphassanak. A mérkőzés előtt, 17 órára várjuk az érdeklődőket a Dr. Fejes András Sportcsarnokban, a büfé melletti helyiségben.

K&H férfi kézilabda liga, 12. forduló

B. Braun Gyöngyös – Balmazújvárosi KK

Gyöngyös, 2016. december 3. szombat, 18:00

Vezeti: Bonifert F., Oláh V.

Ifjúsági találkozó: 16:00

A B. Braun Gyöngyös további programja:

2016. 12. 10. szombat, 18:00 Csurgói KK – B. Braun Gyöngyös

2016. 12. 13. kedd, 18:00 B. Braun Gyöngyös – Balmazújvárosi KK (Ligakupa)

2016. 12. 16. péntek, 18:00 Balatonfüredi KSE – B. Braun Gyöngyös