Két hónapot hagyott ki sérülés miatt Bakos Dávid, aki a Mezőkövesd elleni mérkőzésen csapata legeredményesebbjeként szállt be újra a játékba. A jó formának – ami az egész csapatra jellemző volt  meg is lett az eredménye: a B. Braun Gyöngyös tizenegy gólos győzelmet aratott, de már itt is az újabb feladat, szombaton az év utolsó hazai meccsén a PLER Budapest lesz az ellefél. Bakos Dávid bízik az újabb győzelemben, de nem becsüli le az ellenfelet.

bakos

Bakos Dávid bízik az újabb sikerben. Fotó: Magyari Máté

– Sok gyöngyösi szurkoló véleményét fogalmazhatom meg, amikor azt mondom, örültünk, hogy ismét láthattunk játszani, ráadásul ilyen jó formában. Teljesen felépültél már a térdsérülésedből?

 Még nem teljesen, hiszen két hónapot kellett kihagynom, így a felépülés is hosszabb időt vesz igénybe, egy mérkőzésből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. Örülök, hogy jól ment a játék a csapatnak is és nekem is, és hogy ilyen nagyarányú győzelmet arattunk az ősi rivális ellen. Kell azonban még egy kis idő, mire teljesen rendbe jövök, fizikálisan ugyanis nem vagyok százszázalékos formában. Szeritnem ezt majd csak a januári alapozás során fogom visszanyerni, de addig is próbálok teljes erőbedobással készülni a hátralévő meccsekre, és remélem, hogy ki tudom hozni magamból a maximumot.

 Te is a csapatot említetted első helyen, és Gulyás István vezetőedző is a csapategységet emelte ki a kövesdi meccs után. Hogy érzed, mostanra sikerült összeérnie az új játékosokkal kiegészült keretnek?

 Sajnos nagyon keveset tudtunk együtt játszani, valaki mindig sérült volt. Mikor visszatértünk Frey Tomival, Hajdu Gabi szenvedett fejsérülést, Meka pedig a bokája miatt hagyott ki egy hetet, szóval valami mindig hátráltatta ezt a folyamatot. Nem volt könnyű, de talán egyre jobban működik a gépezet. A Mezőkövesd elleni meccsre egyébként is kettőzött erővel készültünk, hiszen tudtuk, hogy a szurkolóinknak nagyon fontos ez a mérkőzés, sokszor hallom én is tőlük, hogy mindegy, kivel mit játszunk, de a Mezőkövesdet verjük meg. Örülök, hogy sikerült.

 És mindezt látták is a szurkolók közül azok, akik elkísérték a csapatot. Most újra hazai pályán játszotok, ebben az évben utoljára, a PLER elleni meccsnek talán ez adhatja a különlegességét.

 Ez így van, de a hazai meccsek amúgy is mindig nagyon fontosak, hiszen szeretnénk kiszolgálni a szurkolóinkat, akik majdnem minden alkalommal megtöltik a sportcsarnokot. Igyekszünk a legtöbbet kihozni magunkból, és természetesen győzni szeretnénk a PLER ellen. Persze nem szabad őket lebecsülni, hiába állnak a tabella utolsó előtti helyén. Fiatal, lendületes csapatról van szó, amely tud meglepetést okozni, úgyhogy készülünk rájuk nagyon.

 Az idegenbeli meccs velük szemben mennyire lehet mérvadó? Emlékezhetünk, hogy ott egy utolsó másodpercben esett góllal sikerült nyerni a szezon elején. Azóta sok minden történt, szabad-e következtetnünk abból a meccsből?

 Szerintem a múlttal ilyenkor nem kell foglalkozni, ráadásul az a meccs elég régen, még szeptemberben volt. Le kell szűrni a tanulságokat, de különösebben nem kell törődnünk azzal, hogy mi történt ott. Minden meccs más, mi most a szombatira koncentrálunk.

 Utána is lesz még mire koncentrálnotok, hiszen Mezőkövesden egy ötmeccses sorozatot kezdtetek meg, amit ráadásul szerda-szombat ritmusban játszotok. Mennyire lesz ez megterhelő?

 Biztos, hogy megterhelő lesz, hiszen az elmúlt időszakban úgy jött ki a lépés, hogy nem volt ilyen sűrű sorozatunk. Ezt az edzőnk úgy próbálja ellensúlyozni, hogy egy kicsivel kevesebbet edzünk, hogy frissebbek legyünk. Igyekszünk mindent kiadni magunkból, és remélem, pozitívan jövünk majd ki a sorozatból.