B. Braun Gyöngyös – Csurgói KK 20:24
| Kategória: Híreink

Nem sikerült a bravúr a Csurgó ellen. A B. Braun Gyöngyös hazai pályán végig hátrányban játszott, és bár megvolt az esélye az egyenlítésre, sőt a vezetést is átvehette volna, a döntő pillanatokban nem sikerült élni az adódó lehetőséggel. A vége négygólos vereség, sorsunk már nem a saját kezünkben van.

Szabó Péter nem tudta megismételni balatonfüredi formáját (Fotó: Nagy Réka)

A Csurgó elleni győzelemre a hatodik hely megszerzése szempontjából lett volna égető szükség, így ugyanis ki vagyunk szolgáltatva a Balatonfüred és a Szeged mérkőzésének. Ha a fürediek ott pontot szereznek, és esélyesként megnyerik Cegléd elleni meccsüket is, megelőznek bennünket a tabellán. Hacsak nem nyerünk utolsó mérkőzésünkön a Veszprém ellen.
A találkozó első néhány percében kevés gól esett – ezek közül a Csurgó szerezte az elsőt, majd az első kilenc percben kétgólos előnyre tett szert (1:3). Néhány perccel később már 1:5-öt mutatott az eredményjelző, és a három-négygólos hátrányt nem is sikerült ledolgozni, a szünetre 9:12-nél vonultak a csapatok. A második játékrész elején jóval összeszedettebben játszottunk, és kevesebb hibát vétettünk, mint az első félidőben. A koncentrált játéknak meg is lett az eredménye, néhány perc alatt egyenlítettünk, és 14:14-nél a vezetést is átvehettük volna. A Csurgó azonban nem engedte ki a kezéből a mérkőzés irányítását, és bár a 45. percben is csak egy gól volt közte, nem sikerült felzárkóznunk, és négy góllal kikaptunk. Szoríthatunk tehát a Szegednek, hogy igazolja a papírfomrát Balatonfüreden.

Értékelések:

Nagy Károly: Szándékosan a fiatalokkal kezdtünk, azt gondoltam, így a végére is marad majd erőnk. Sajnos kapuban nem tudtuk megismételni az elmúlt mérkőzések teljesítményét, nem voltunk elég kemények sem védekezésben, sem támadásban, és a cseréink sem tudták megfordítani az erőviszonyokat. Több variációt is kipróbáltunk, forgattam a csapatot, de nem tudtam elérni azt, amit szerettem volna. Sok hibával játszottunk, rossz döntéseket hoztunk, rosszul lőttünk, és ezt nem lehet megengedni a Csurgó ellen.

Frey Tamás: A kritikus pillanatokban nem tudtuk belőni a helyzeteinket, vagy nem védekeztünk elég jól. Ha ezekből a szituációkból jobban jövünk ki, és esetleg át tudjuk venni a vezetést, egészen másként alakult volna a meccs.

Imre Vilmos: Úgy gondolom, hogy a védekezésünk és a kapusteljesítményünk volt a győzelmünk kulcsa. Tudtuk, hogy a gyöngyösi játékosok gyorsak, így a hatosfalas védekezés adta a taktikánk alapját, ami jól működött. Ugyanakkor az ellenfelet is dicsérném, hiszen egy pillanatra sem adták fel a mérkőzést, derekasan küzdöttek, és azt gondolom, hogy ez a becsületes játék meg is hozza a gyümölcsét, én biztos vagyok benne, hogy a Gyöngyössel játszunk majd a négy közé jutásért.


Férfi kézilabda NB I., 21. forduló
B. Braun Gyöngyös – Csurgói KK 20:24 (9:12)
Gyöngyös, Városi Sport- és Rendezvénycsarnok, 1000 néző.
V.: Bonifert F., Oláh V.
B. Braun Gyöngyös: Hudák, Tamási – Sándor Á. 4, Gazdag 4, Szabó 3, Frey 2, Szalafai 2, Bakos 1, Sándor R. 1, Kotormán 1, Gúnya 1, Koller 1.
Edző: Nagy Károly
Csurgói KK: Vadkerti G. 5, Kedzo 5, Oláh 3, Nagy M. 3, Cifra 2, Katzirz 2, Kovacsics 2, Grebenár 1, Szöllősi Sz. 1.
Edző: Imre Vilmos
Kiállítások: 6, ill. 4 perc
Hétmétersből: 6/4, ill. 1/1