Az utolsó idei erőpróba következik
| Kategória: Híreink

A hetedik helyen végzett a bajnoki tabellán a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapata, amely a Budakalász elleni vereséggel zárta a K&H liga küzdelmeit. Farkasaink számára azonban még nem ért véget a szezon, a jövő heti Ligakupa-döntőben még tehetnek róla, hogy győzelemmel vonuljanak pihenőre.

Hat mérkőzésen át volt veretlen a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapata, amelynek a bajnokság zárófordulójában még volt esélye a tabella hatodik helyének megszerzésére, ehhez azonban győznie kellett volna a Budakalász ellen. Bár farkasaink derekasan küzdöttek, végül két góllal alulmaradtak, és miután szombaton a Csurgó mindkét pontot megszerezte a Fejér-B.Á.L. Veszprém ellen, eldőlt, hogy jelentősen átalakult együttesünk a hetedik helyen zárja első bajnoki évét Bíró Balázs vezetésével – ezzel egyébként bőven teljesítve előzetes célkitűzéseit. Ugyanakkor csapatunk nagyon szerette volna győzelemmel zárni a bajnoki évet, ezért vezetőedzőnk érthető csalódottsággal nyilatkozott a mérkőzés után. – Csalódottak vagyunk, mert azt hittük, hogy a hatodik helyet meg tudjuk szerezni, de úgy tűnik, ez még korai számunkra – fogalmazott Bíró Balázs.

Farkasaink még nem akaszthatják szögre a kézilabdás cipőt, a jövő héten ugyanis újra a Budakalász vár rájuk a Ligakupa döntőjében. Mint a vezetőedző elmondta, bár csapata fáradt, és továbbra is vannak sérültjeik, mindent megtesznek, hogy méltó ellenfele legyenek riválisuknak. – A jövő hétre megpróbáljuk össze toldozni-foltozni magunkat, és igyekszünk méltó ellenfél lenni a döntőben, meglátjuk, mit tudunk belőle kihozni – mondta Bíró Balázs.

A Ligakupa döntőjében két mérkőzésen dől el az első hely sorsa. A sorozatban csak magyar nemzetiségű játékosok léphetnek pályára, ezért a bajnokságban lejátszott meccsektől eltérően is alakulhatnak az erőviszonyok. A Budakalásznak egyébként nem csak a bajnoki oda-vissza vereségért lesz alkalmunk visszavágni, hanem a Ligakupa tavalyi döntőjéért is. A sorozat előző kiírásának fináléjában ugyanis ugyanez a két csapat találkozott egymással. Akkor az első, gyöngyösi találkozón aratott egygólos győzelem után a visszavágót négy góllal nyerte meg a Budakalász. A sorsolás most is úgy hozta, hogy farkasaink a keddi hazai odavágó után Budakalászra utaznak a pénteki visszavágóra.

Férfi kézilabda Ligakupa, döntő

1. mérkőzés:

HE-DO B. Braun Gyöngyös – CYEB Budakalász
2023. május 30., kedd, 18:00
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnok
V.: Hargitai Gábor, Markó Gábor István

2. mérkőzés:

CYEB Budakalász – HE-DO B. Braun Gyöngyös
2023. június 2., péntek, 17:00
Budakalász, Sportcsarnok
V.: Bíró Ádám, Kiss Olivér Bende