Hatgólos vereséget szenvedett Tatabányán a HE-DO B. Braun Gyöngyös, amely hiába játszott hátrányban, végig megőrizte tartását, így nem kellett lehajtott fejjel hazautaznia. Farkasaink egy hét múlva hazai pályán is bemutatkoznak, és első győzelmükért küzdenek meg a Szigetszentmiklóssal.

Két hazai találattal indult a találkozó, majd Edwards a második perc végén büntetőből megkezdte a gyöngyösi gólok gyártását (2-1). Végh Bálint révén egy perccel később 3-2 volt az állás, ekkor azonban három és fél perces gyöngyösi gólcsend következett, amit kihasználva a házigazda 5-2-re meglépett. Ekkor tatabányai oldalon csúszott több hiba a támadásokba, így a 11. percre 6-5-re sikerült zárkóznunk Hegedüs akciógóljaival és Edwards újabb hétméteresével. A kocka ismét fordult, a következő percekben megint mi hibáztunk többet, így Bíró Balázs a 15. percben 10-6-os állásnál időt kért. Neves két góljával sikerült 10-8-ra zárkóznunk, majd Ubornyák találatainak köszönhetően a félidő utolsó tíz perce is kétgólos hazai vezetéssel indult (12-10). Innen a Tatabánya ismét négygólos előnyt alakított ki, de Végh és Gráf révén vissza tudtunk kapaszkodni mínusz kettőre (14-12). 15-12-nél labdánk volt a mínusz kettőhöz, a hajrá azonban a házigazdának sikerült jobban, az utolsó hat percben mindössze két válaszunk volt a Tatabánya négy góljára, így hatgólos hazai előnnyel jött a szünet (20-14).

A második játékrész első öt percében a Tatabánya gólképtelen volt, de ezt nem sikerült kihasználnunk, hogy csökkentsük a különbséget, öt perc után 21-15 volt az állás, a gólunkat Ubornyák szerezte. Másfél perccel később Nagy Ádám faragott egyet a hátrányunkból, majd Neves tartotta mínusz ötön a mieinket, Skledar pedig büntetőt hárított (22-17). Lang, majd ismét Neves volt eredményes, Tóth Edmond, a hazaiak mestere pedig a 43. percben időkéréssel állította meg a játékot. A 4-5 gólos különbség az utolsó tíz perc kezdetéig állandósult, a hajának azonban hatgólos előnnyel tudott nekivágni a Tatabánya, Bíró Balázs pedig hét perccel a meccs vége előtt, 29-23-as állásnál másodszor is időt kért. Gráf Martin hozta eggyel közelebb a mieinket, majd Bajus tartotta mínusz ötön a farkasokat: öt perccel a vége előtt 30-25 volt az állás. Két hazai találat után a mérkőzés utolsó percei a kapusokról, Marczikáról és Andóról szóltak, már csak Nagy Ádám tudott eredményes lenni, aki beállította a végeredményt: 32-26. Farkasaink végig keményen küzdöttek, de a Tatabánya jól sáfárkodott az első félidőben kialakított előnyével, és magabiztosan nyerte meg a találkozót.

A mieink egy hét múlva szurkolóik előtt is bemutatkoznak, első hazai mérkőzésüket szeptember 13-án, szombaton a Szigetszentmiklós ellen játsszák.

K&H férfi kézilabda liga, 1. forduló
MOL Tatabánya KC – HE-DO B. Braun Gyöngyös 32-26 (20-14)
Tatabánya, 1617 néző
V.: Fekete Tamás Dávid, Hajdu Tamás

Tatabánya: Székely, Andó (kapusok), Terjék, Mosindi 4, Damatrin 3, Sarac 4, Plaza 2, Éles 4 (1), Papp T. 3, Sztraka 1, Rodriguez, Grigoras 2, Havran 1, Vajda 3, Krakovszki 3 (1), Zhitnikov 2. Edző: Tóth Edmond.

Gyöngyös: Marczika, Skledar (kapusok), Ubornyák 6, Neves 5, Jaros, Lang 1, Hegedüs 2, Nagy Á. 3, Edwards 2 (2), Végh 2, Bajus 1, Gyallai, Gráf 3 (1), Dobi, Jóga 1, Bihari. Edző: Bíró Balázs.

Kiállítások: 6-6 perc.
Hétméteresek: 3/2, ill. 5/3.

Értékelések:

Bíró Balázs: – Szerettük volna nagyobb erőbedobásra késztetni a hazaiakat. Az első félidőben magas volt a tempó, és a támadójátékunkban nem sikerült elkerülnünk a nyitott védekezés által kikényszerített hibákat. Ennek ellenére sokáig meccsben voltunk, 15-12-nél még labdánk volt, de az utána következett 5-1-es sorozat megfogta a társaságot. A második félidőben volt tartásunk, összesen 12 gólt kaptunk, de a Tatabánya jól menedzselte a különbséget, és nem tudtunk elérhető távolságba kerülni. Ennek ellenére tisztességesen próbáltunk harcolni, és azt gondolom, nem kell lehajtott fejjel hazamennünk. Nekünk jövő héten kell nyernünk, és reméljük, ezt sikerül is megvalósítanunk.

Marczika Barnabás: – Az első félidőben rengeteg technikai hibánk volt, amit a Tatabánya kihasznált, és közé tette azt a hat gólt, amivel végül megnyerte a mérkőzést. A második félidőben volt tartásunk, nem törtünk össze, és ez is fogja jellemezni ezt a csapatot, a kitartás végig meglesz.