Hetes-sorozatunkban a HE-DO B.Braun Gyöngyös férfi kézilabdacsapat egyik játékosával beszélgetünk. Hogyan töltötte a hetét, mi történt a csapat háza táján, hogy sikerült a következő ellenfél elleni felkészülés? Aki ezen a héten jelent: Dávid József. Csapatunk tehetséges ifistája első góljait szerezte meg a felnőtt mezőnyben az Eger elleni Ligakupa-meccsen.

– Egy éve kerültem Gyöngyösre, a felnőttek edzéseit tavaly szeptember óta látogatom. Nagyon örülök, hogy már ilyen rövid idő alatt számítanak rám a profi csapatnál. Óriási drukkal ültem le november végén a kispadra a Veszprém ellen, de akkor nem jutottam szóhoz. A MOL-PICK Szeged elleni következő hazai meccsünkön viszont már 20 perc játéklehetőséget kaptam. Nem túlzok amikor azt mondom: remegő lábakkal léptem a pályára. Szerencsére hamar felvettem a mérkőzés ritmusát, de sajnos csak két kapufáig jutottam – mondta Dávid József.

A HE-DO B.Braun Gyöngyös ificsapatának 19 éves játékosa a tavaly év végén rendezett juniorválogatott elleni mérkőzésen már szerzett egy gólt a felnőtt csapat színeiben, míg idén január 9-én Ligakupa-meccsen a DVTK-Eger ellen már három találatot jegyzett.

– A drukk most is megvolt bennem, de a három szerzett gólommal és a védekezési munkámmal elégedett vagyok. Mindig kis célokat tűzök ki magam elé: először csak egy gólt szerettem volna szerezni a nagyok között, ami a juniorválogatott ellen sikerült. Az Eger ellen legalább két találatra áhítoztam, örülök, hogy eggyel több lett. Pénteken szintén az Eger ellen újabb találatokat szeretnék szerezni a Ligakupában. Nem baj, ha nem lesz három, csak nyerjünk. Mivel ebben a sorozatban külföldi játékosok nem léphetnek pályára, az ifiknek most kell megmutatnia, hogy mit tudnak és mennyire lehet rájuk számítani éles mérkőzéseken. Remélem, hogy a mutatott játékom alapján a felnőtt bajnokikon is egyre többször jutok majd szóhoz, és ott is meg tudom majd szerezni első gólomat – mondta Dávid József.

József idén érettségizik a jászárokszállási Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskolában. Családja Bakonszegen lakik, Joci Gyöngyösön kollégista.

– Ingázok Hajdú-Bihar-, Jász-Nagykun-Szolok- és Heves megye között. Ha a meccsek engedik, hétvégére hazautazom, de sokszor ez nem jön össze. A tanulást nem könnyű összeegyeztetni az élsporttal, de nem engedhetem meg magamnak, hogy romoljanak a jegyeim, hiszen egy gyengébb iskolai teljesítmény fejben a pályán is megzavarhatna. A középiskolában én vagyok az első olyan tanuló, aki komolyabban foglalkozik a kézilabdával. Örülök, hogy az intézményben is segítik sportpályafutásomat. Kiskoromban a foci volt a mindenem, de Berettyóújfalun az általános iskola felsőjében megismerkedtem a kézilabdával, és ez szerelem volt első látásra – idézte fel Dávid József.