A legjobb nyolc közé jutottunk a Magyar Kupában
| Kategória: HíreinkEgyetlen fordulóra került a négyes döntőtől a Magyar Kupában a HE-DO B. Braun Gyöngyös, miután négygólos győzelmet aratott Szigetszentmiklósón a IV. forduló mérkőzésén.

Az NB I/B-s Békés elleni győzelem után az élvonalbeli rivális Szigetszentmiklós otthonában kellett kiharcolnia a továbbjutást a Magyar Kupa IV. fordulójában a gyöngyösi farkasfalkának. Magabiztosan kezdtük a mérkőzést, Marczika védése után Edwards, Nagy Ádám és Lang góljaival a harmadik perc közepére háromgólos előnyre tettünk szert (0-3). A következő hat percben nem tudtuk gyarapítani találataink számát, így a hazaiak egy gólra zárkóztak, és ennyi volt a különbség a tizedik perc kezdetén is (3-4). Marczika a hatodik védését mutatta be, így hazai egyenlítés helyett Neves kétgólosra növelte a vendégelőnyt, Imre Vilmos pedig magához hívta játékosait. A különbség azonban nem csökkent a csapatok között, sőt Végh Bálint találatával a 19. perc végén háromra nőtt a vezetésünk, ezért a hazaiak 4-7-nél ismét időt kértek. Neves góljával őriztük a háromgólos vezetést (5-8), majd Bíró Balázs kért időt bő nyolc perccel a félidő vége előtt. A 24. percre egy gólra olvadt az előnyünk (7-8), amit Neves és Nagy találataival őriztünk, majd egy újabb Marczika-védés után Edwards állította be a félidő végeredményét: 9-11, a második félidőt pedig Hegedüs áthúzódó kiállítása miatt emberhátrányban kellett kezdenünk.

Valamivel több mint két és fél percet kellett várni a második játékrész első találatára, amit Jóga szerzett, majd röviddel később őt is a kiállították a játékvezetők. A 35. percre egyetlen gólra csökkent a különbség a csapatok között (11-12), és bár elhibáztunk egy büntetőt, a 40. percre újra három volt közte Edwards és Végh góljának köszönhetően (11-14). Lang, majd Jaros tett közé még egyet, a 43. percben már öttel vezettünk (11-16). Hazai időkérést követően a hét emberrel támadó ellenfelünknek két üres kapus gólt is lőttünk, amivel hétgólosra növeltük a vendégvezetést (11-18). Két hazai találat után kiállítás következett itt is, ott is, a hazaiak pedig felzárkózásba kezdtek, bő tíz perccel a mérkőzés vége előtt egy üres kapus találattal 15-18-ra jöttek fel. Bíró Balázs időt kért, majd Nagy Ádám volt eredményes, az 50 százalék fölött védő Marczikának köszönhetően pedig Gráf visszaállíthatta az ötgólos gyöngyösi vezetést (15-20). A harmadik hétméteresünket rontottuk el, a hazaiak pedig eggyel közelebb férkőztek, ám az idő nekünk dolgozott, ekkor már csak három és fél perc volt hátra a mérkőzésből, a szabályok szerint pedig a döntetlen a mieinknek kedvezett volna. Kevesebb mint két perc volt hátra, amikor Gráf megszerezte a 21. találatunkat, ráadásul emberelőnyben fejezhettük be a mérkőzést, amelyen a győzelmünk már nem került veszélybe, a 17-21-es végeredmény magabiztos gyöngyösi továbbjutást jelentett, várhatjuk az ötödik forduló sorsolását.
Férfi kézilabda Magyar Kupa, IV. forduló
Szigetszentmiklósi KSK – HE-DO B. Braun Gyöngyös 17-21 (9-11)
Szigetszentmiklós, 750 néző
V.: Bóna Szabolcs Árpád, Földesi Csaba
Szigetszentmiklós: Holló, Mojsilov (kapusok), Pulay, Turák, Gábori 1, Kovács M., Lakosy 2, Mazák, Spacsek 3, Davidovic 3, Butorac 3 (1), Tóvizi 1, Márton B. 2 (1), Brandt 2, Perényi. Edző: Imre Vilmos.
Gyöngyös: Marczika, Skledar (kapusok), Ubornyák, Neves 3, Jaros 1, Lang 3, Hegedüs 1, Bálint B., Nagy Á. 4, Edwards 4 (2), Végh B. 2, Bajus, Gyallai, Gráf 2, Dobi, Jóga 1. Edző: Bíró Balázs.
Kiállítások: 6-6 perc.
Hétméteresek: 5/2, 5/2.
Értékelések:
Bíró Balázs: – Nagyon boldogok vagyunk, a továbbjutás volt a célunk, és sikerült elérnünk. Nagy öröm, hogy végre idegenben is sikerült olyan minőségű védekezést mutatnunk, amit a hazai meccseken produkáltunk, ami együtt járt a jó kapusteljesítménnyel, mindkettő extra volt a mai napon. Ugyanakkor a támadójátékunk továbbra is mutat olyan hiányosságokat, ami bosszantó, hatalmas a differencia a két térfélen mutatott teljesítményünk között. Persze a hazaiakat is dicséret illeti a védekezésükért és kapusteljesítményükért. Természetesen dolgozunk rajta, hogy a támadójátékunk gördülékenyebb legyen, és több jó döntést hozzunk, remélem, mihamarabb átszakad a gát, és azt is hozzá tudjuk tenni az összteljesítményünkhöz. Bízunk Fortunában, hogy a következő fordulóban olyan ellenfelet kapunk, amely ellen reális esélyünk lesz megszerezni a továbbjutást, és újfent részt venni a négyes döntőben.