A Csurgó következik
| Kategória: Híreink

A Csurgó lesz a HE-DO B. Braun Gyöngyös következő ellenfele az élvonalbeli férfi kézilabda-bajnokságban. Farkasainknak idgeenben kell győzniük, hogy megőrizzék százszázalékos tavaszi mérlegüket.

Eddig százszázalékos a K&H férfi kézilabda liga tavaszi idényében a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapata, amely az Orosháza ellen aratott tízgólos győzelem és a Balatonfüreddel szemben elért diadal után Budakalászon is begyűjtötte a két pontot, ezzel pedig előrelépett a tabella harmadik helyére. Ahhoz, hogy farkasaink megőrizhessék kiváló mutatójukat, szombaton a Csurgót kell legyőzniük idegenben.

Ellenfelünk a hetedik helyen áll a táblázaton, azonban a középmezőny sűrűségét jól jelzi, hogy lemaradásuk mindössze két pont a 21 pontos mieinkhez képest. A Csurgó eddigi 16 mérkőzéséből kilencet tudott megnyerni, tavasszal pedig a Budakalászon és Komlón aratott sikerei mellett a Szegeddel szemben szenvedett háromgólos vereséget. Utoljára tavaly szeptemberben találkoztunk a Somogy megyeiekkel, akkor a kilenc gólig jutó Mitar Markez vezérletével hatgólos győzelmet arattunk hazai pályán, úgy, hogy szinte végig vezettünk a találkozón, amelyen többször is nyolc gól volt az előnyünk. Tavaly a bajnokságban a hazai győzelem mellett idegenben alulmaradtunk a végelszámolásban egy hellyel előttünk végzett Csurgóval szemben, a Liga Kupában azonban sikerült törlesztenünk, a döntőben kettős győzelemmel hódítottuk el a serleget, a kupagyőzelmet a Sótonyi László Sportcsarnokban ünnepelhettük.

A rendkívül szoros mezőnyben minden pontnak rendkívüli értéke van, jól tudják ezt farkasaink is, akik minden erejükkel azon lesznek, hogy elhozzák a két pontot a hétvégi rangdón, és bár kedden még Liga Kupa-meccset játszottak Egerben, szerdától már csak a Csurgóra koncentrálnak. Varsandán Milán így nyilatkozott a meccs előtt: – közvetlen riválisaink, sokat számít majd, hogy ők otthon fogadnak minket, de csak magunkkal törődünk és nagyon jó hangulatban várjuk ezt a mérkőzést is.

A találkozó február 29-én, szombaton 18 órakor kezdődik, klubunk Facebook-oldalán élő, szöveges tudósításban számolunk be a mérkőzés alakulásáról.

K&H férfi kézilabda liga, 17. forduló
Csurgói KK – HE-DO B. Braun Gyöngyös
2019. február 29. szombat, 18:00
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
V.: Medve Róbert Pál, Südi Péter