Ismét kemény ellenféllel szemben kell megvédenie elképesztő hazai mérlegét a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapatának, amely szombaton a Balatonfüred gárdáját fogadja.

Már a 19. forduló mérkőzésére készül a K&H férfi kézilabda ligában a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapata, amely elképesztő hazai mérleget tudhat magáénak. Az eddig lejátszott tíz hazai mérkőzésünk során mindössze 4 pontot veszítettünk, csak a Szeged és a Veszprém tudott győzelmet ünnepelni a Dr. Fejes András Sportcsarnokban, többi ellenfelünk – köztük a Tatabánya és a Csurgó – pont nélkül távoztak a gyöngyösi farkasveremből.

– Már a szezon kezdetén az volt az egyik fő célkitűzésünk, hogy komoly tiszteletet vívjunk ki magunknak a mezőnyben, szerettük volna elérni, hogy Gyöngyösön senki se mehessen biztosra, és a nagy csapatokat is meg tudjuk lepni – mondta Konkoly Csaba vezetőedző. – Ezt sikerült megvalósítanunk, amiben óriási szerepe van szurkolóinknak, akik hétről hétre fantasztikus hangulatot teremtenek a csarnokban, olyat, ami a legrutinosabb csapatokat is elbizonytalanítja. Most olyan ellenféllel kerülünk szembe, amely ellen nagyon nehéz lesz megvédeni a hazai mérlegünket, extra teljesítményre lesz szükségünk, de minden erőnkkel azon leszünk, hogy újra itthon tartsuk a két pontot – fogalmazott Konkoly Csaba a Balatonfüred szombati, gyöngyösi vendégszereplése kapcsán.

Szombati ellenfelünk szintén impozáns mérleggel büszkélkedhet. Eddig lejátszott 18 mérkőzéséből 11-et megnyert, köztük a HE-DO B. Braun Gyöngyös elleni hazai találkozót is, amelynek első félidejében azonban mi tudtuk irányítani a mérkőzést, és még a szünetben is vezetni tudtunk. Azóta a Magyar Kupában is találkoztunk velük, akkor szintén a Balaton-parton küzdöttünk meg, és négy góllal alulmaradtunk. Ez a két mérkőzés azonban rengeteg tapasztalattal szolgált, és most ezeket is felhasználva készülhetünk a szombati derbire, aminek a végső helyezések tekintetében is döntő szerepe lehet, a Balatonfüred ugyanis ugyanúgy 22 ponttal áll a bajnokságban, mint a mieink, igaz, ezt eggyel kevesebb mérkőzésen sikerült összegyűjteniük. A két csapat egymás mögötti helyen szerepel a táblázaton, a Balatonfüred az 5., míg a mieink a 6. pozícióból várják a mérkőzést.

K&H férfi kézilabda liga, 19. forduló
HE-DO B. Braun Gyöngyös – Balatonfüredi KSE
2019. március 16. szombat, 18:00
Dr. Fejes András Sportcsarnok
V.: Hargitai, Markó