Sokan várják már szurkolóink közül a következő szezon játékoskeretével kapcsolatos bejelentéseinket. Mielőtt azonban elkezdenénk a jövő évi keret bemutatásáról szóló sorozatunkat, néhány szóban az elmúlt időszakról szeretnénk beszámolni.

A tavaszi szezonunk tulajdonképpen már 2020 decemberében elkezdődött, az Eger elleni hazai mérkőzéssel, amely meccsen egy pontot szereztünk. A karácsonyi pihenőre és a Liga Kupa mérkőzésekre a februárban folyatódó bajnoki szezonra való felkészülés jegyében vonultak játékosaink. Az idei esztendőben eddig 4 mérkőzést játszottak farkasaink, sajnos pont nélkül zártuk ezt az időszakot. Ennek okait keresve a Dabas elleni idegenbeli mérkőzés után klubunk vezetősége a szurkolók képviselőivel kiegészítve egy hosszú, a hibák lehetséges okait feltáró beszélgetésen vett részt, amelyen közösen próbálták elemezni az elmúlt négy mérkőzés sikertelenségének okait. Egybehangzó vélemény volt a csapat és a vezetőség részéről is, hogy a rossz széria nem folytatódhat tovább, ennek okait a játékosoknak egyénenként, illetve csapatként is ki kell elemezniük, ennek érdekében a Csurgó elleni hazai mérkőzés előtt a farkasfalka néhány napos pihenőt kapott, mindenkinek lehetősége volt egy kis szellemi és fizikai regenerációra annak érdekében, hogy a csorbákat már akár a Csurgó elleni mérkőzésen meg tudják kezdeni kiköszörülni. A nehézségek ellenére a vezetőség és a szurkolók is a csapat mellett állnak, közös erővel sikerülni fog kilábalni a negatív szériából.

Természetesen a jövő évi keretünk is formálódik már, mostantól induló sorozatunkban bemutatjuk a HE-DO B. Braun Gyöngyös 2021-2022-es NB I-es bajnoki csapatának játékosait. Sok játékosunknak élő szerződése van, néhány játékos szerződése a szezon végén lejár, de örömmel jelenthetjük be, hogy jelen pillanatban nincs olyan játékosunk – az átigazolását már korábban bejelentő Mirko Herceg kivételével –, aki más klub kötelékében kívánja folyatni élvonalbeli pályafutását. Természetesen folyamatos tárgyalásban vagyunk a maradókkal, a hosszabítókkal, és néhány poszton új játékosok érkezésére is számítani lehet majd.

A HE-DO B. Braun Gyöngyös 2021-2022-es kerete (2021.02.25-i állapotot tekintve):
Vezetőedző:
Konkoly Csaba
Balszélsők: Németh Tamás, Varsandán Milán
Balátlövő: Halász Levente
Beállósok: Uros Vilovski, Hegedűs Márk, Gerdán Tibor
Irányítók: Lubomir Duris, Ubornyák Dávid
Jobbátlövők: Mitar Markez, Papp Bence

A többi poszton játszó játékosainkkal folynak a tárgyalások, természetesen amint aláírásra kerülnek a szerződések, a fennmaradó posztok birtokosait is bemutatjuk.

A HE-DO B. Braun Gyöngyös következő hazai mérkőzését március 5-én, 18 órától játssza hazai pályán, a Csurgói KK csapatát látjuk vendégül, amely zárt kapus találkozót természetesen élőben közvetítjük YouTube-csatornánkon.