A Gyöngyösi Kézilabda Klub legjelentősebb támogatói között tudhatja a város önkormányzatát, amely nem csak az élvonalban való szereplésünkhöz járul hozzá évről évre, de az utánpótlás-nevelési tevékenységünket is támogatja.

Klubunk egyik legfontosabb törekvése, hogy lehetőséginket kihasználva mi is hozzájáruljunk a város fejlődéséhez, ezért tao-források bevonásával az elmúlt években mintegy 850 millió forint értékű beruházást valósítottunk meg az önkormányzattal együttműködve. Ennek a közös munkának a keretében nem csak a meglévő létesítmények infrastrukturális feltételeinek javításában vállaltunk szerepet, hanem új sportcsarnokkal is sikerült gazdagítanunk a várost.

A 2015 óta megvalósult fejlesztéseket mutatja be a következő videó.