Visszavágtunk a Fradinak
| Kategória: Híreink

Visszavágott a Ferencvárosnak a fővárosban elszenvedett vereségért a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapata, amely szoros első félidőt követően a második játékrészben lépésről lépésre szakadt el ellenfelétől, és egy küzdelmes mérkőzés végén 26-20 arányú győzelmet aratott. A sikerhez pontos, összeszedett támadójátékunk, kemény védekezésünk és szurkolóink kitartó biztatása is hozzájárult.

A visszavágás vágyával futottak ki a pályára farkasaink a Ferencváros elleni hazai mérkőzésen. Csapatunk a nagyarányú budapesti vereségért szeretett volna revansot venni, de a jó erőkből álló, lendületből érkező Fradi ellen nem számíthattunk könnyű menetre. Konkoly Csaba a bokasérüléssel bajlódó Milan Sajin helyére Jaros Olivért nevezte a találkozóra, mellette Gráf Martin képviselte a gyöngyösi utánpótlást a felnőttek között. A találkozó elején nehezen találtuk a rést a vendégek védelmén, első gólunkra csaknem négy percet kellett várni – ekkor Gábori volt eredményes. Egy kihagyott büntető után Vilovszki a 8. perc végén emberelőnyben szerezte második találatunkat, azonban még így is a fővárosiak voltak előnyben (2-3). Gáborinak is ki kellett állnia, Vilovszki üreskapus próbálkozásába pedig a kapus belekapott, így a 10. perc elején 4-2-re vezettek a zöld-fehérek. Tóth Mihály védése után Krivokapics szerzett gólt emberhátrányban, majd Varsandán egyenlített a 12. percben. Tóth Mihály védte Ancsin lövését, Gábori pedig második kettő percét kapta, ráadásul egy percen át kettős emberhátrányban kellett játszanunk, Ancsin pedig büntetőt értékesíthetett (4-5). Pordán is kiküldték a játékvezetők, Varsandán pedig belőtte a hetest – ismét egál (5-5). Varsandán büntetőből lőtte a hatodikat, Urbán pedig egymás után kettőt varrt be a szélről: az elsővel egyenlített, a másodikkal átvettük a vezetést (8-7). Krivokpics ellen ítélték meg a negyedik gyöngyösi kétpercest a 20. percben, majd szabálytalan csere miatt kerültünk kettős emberhátrányba. Sikerült egy kapott góllal kihúznunk a nehéz időszakot, majd Duris visszavette a vezetést (10-9). A folytatásban felváltva potyogtak a gólok, így elég volt egyetlen hiba ahhoz, hogy a Fradi kerüljön újra előnybe (11-12). Ugyanez igaz volt a másik oldalon is, Tóth Mihály védésének köszönhetően Varsandán és Vilovszki góljaival fordítani tudtunk, és egy perccel a félidő vége előtt egy góllal vezettünk (13-12). A vendégcsapat egyenlítése után Krivokapics állította be a félidő végeredményét: 14-13-as állásnál jött szünet.

Kettős emberelőnyben kezdhettük a második játékrészt, amelynek első percében Duris labdaszerzése után gyorsan kétgólos vezetést dolgoztunk ki, amit Ubornyák és Varsandán góljaival a 36. percben is őrizni tudtunk (17-15). Fiatal irányítónk ballövőben játszott, s ezen a poszton is hasznos tagja volt csapatunknak. A hangulatra addig sem lehetett panasz, de akkor szinte felrobbant a csarnok a hazai szurkolók hangjától. Amikor a 39. percben Ubornyák háromgólos vezetéshez juttatta csapatunkat, még nagyobb hangzavar keletkezett, és fantasztikus hangulatban játszhattak a fiúk, akik mindezt gólokkal hálálták meg: bár a 41. percben egy gólra zárkóztak a vendégek, Varsandán gyorsan válaszolt, és visszaállította a kétgólos hazai vezetést (20-18). Ancsin gólja után egygólos gyöngyösi előnnyel indult az utolsó negyedóra, majd Vilovszki tett közé még egyet (21-19), miközben egy emberhátrányt hoztunk le eredményesen. Büntetőt lőhettünk, ami azonban sajnos kimaradt, és hiába támadhattunk tovább, nem sikerült góllal befejeznünk az akciót. Tíz perccel a vége előtt Tóth Misi védett nagyon fontosat, majd Varsandán volt eredményes, Urbán pedig labdaszerzés után iramodhatott meg, és dolgozott ki négygólos előnyt a mieinknek (23-19). Krivokapics góljával a különbség újabb rekordot döntött, majd Vilovszki még egyet közé tett, így hat perccel a meccs vége előtt 25-19-re vezettünk. Kőkemény védekezésünknek köszönhetően három perccel a lefújás előtt is öttel vezettünk, közönségünk pedig állva biztatta a fiúkat az utolsó percekben. Szerencsére izgulniuk már nem kellett, 26-20-as, sima győzelmet arattunk, ami nagy lépés a hatodik hely felé.

K&H férfi kézilabda liga, 21. forduló
HE-DO B. Braun Gyöngyös – Ferencvárosi TC 26-20 (14-13)
Gyöngyös, 900 néző
V.: Bócz, Wiedemann
GYÖNGYÖS: Tóth M., Buzogány (kapusok) – Urbán 4, Jaros, Sipeki, Varsandán 8 (3), Ubornyák 2, Gábori 1, Duris 2, Vilovszki 5, Gerdán, Krivokapics 3, Herceg 1, Gráf, Markez, István. Edző: Konkoly Csaba.
FERENCVÁROS: Mijatovic, Merkovszki, Zernovic (kapusok) – Schuch, Szakály, Oláh, Ónodi, Pálos 1, Imre 1, Orjonikidze 4, Pordán 2, Debreczeni 1, Ancsin 6 (2), Andelic 4, Lukács, Kovacsics 1. Edző: Horváth Attila.
Kiállítások: 18, ill. 18 perc
Hétméteresek: 6/4, ill. 2/2.