Vereséget szenvedtünk Mezőkövesden
| Kategória: Híreink

Saját maga árnyaként játszva, végig hátrányban kézilabdázva maradt alul Mezőkövesden a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapata, amely három nap leforgása alatt a Magyar Kupában és a bajnokságban is kikapott az örök rivális szomszédvári alakulattól, és az ötödik helyen tölti a téli szünetet.

A visszavágás vágyától fűtve érkezett Mezőkövesdre a gyöngyösi farkasfalka, amely a bajnokságban kapott lehetőséget rá, hogy visszavágjon a matyóföldieknek a Magyar Kupában elszenvedett vereségért. Szerencsére a szerdai kupameccsen sérülés miatt hiányzó játékosok zöme vállalni tudta a játékot, Mitar Markez, Mirko Herceg és Uros Vilovszki is ott volt a keretben, csupán Németh Tamás sérülése bizonyult makacsabbnak. Sok szurkoló kísérte el csapatunkat Borsodba, így jó hangulatban kezdődött a találkozó, amelyen a házigazdák indították útjára a labdát. Tóth Mihály azonban jól figyelt, a védése után Herceg szerezte a mérkőzés első gólját (0-1). A kövesdiek egyenlítő találata után pontatlanul játszottunk, több helyzetünk is kimaradt, így a 8. percben a hazaiak büntetőből átvették a vezetést, Hegedűst ráadásul ki is állították a játékvezetők, így két percig emberhátrányban kellett játszanunk. Már a mérkőzés 10. perce is megkezdődött, amikor Herceg megszerezte második találatunkat, azonban ezzel is csak mínusz egyre tudtunk feljönni (3-2). Fél perccel később – és egy újabb elhibázott kapura lövés után – a vendéglátók háromgólos előnyre tettek szert, a 13. perc elején pedig már 6-2-re vezettek, amit Konkoly Csaba nem nézhetett tovább, időkéréssel állította meg a játékot. Papp Bence érkezett Markez helyett, a gólszerzés azonban ismét Hercegre hárult, aki 6-3-ra hozta fel csapatunkat. Következő kísérletét azonban elhibázta, ezt pedig a hazaiak góllal büntették (7-3). Hegedűs lőtte a negyedik gyöngyösi gólt, röviddel később azonban második kétpercesét is megkapta, ismét emberhátrányba kényszerültünk. A 18. percben egy üreskapus gól után öt gólra léptek meg a mezőkövesdiek, majd ismét eladtuk a labdát, amiből 10-4 lett az állás. Buzogány Barna érkezett Tóth Misi helyére, támadásban pedig továbbra sem jött össze semmi, emberelőnyben játszva sem sikerült bevennünk Pásztor kapuját. A házigazdák időt kértek, majd a 23. percben büntetőből sikerült megszereznünk hatodik találatunkat (11-6). A kövesdiek szinte minden kapura lövéséből gól született, így a hátrányunkból nem tudtunk faragni: öt perccel a vége előtt öt gól volt a hazaiak előnye (13-8), az utolsó két perc pedig hatgólos hazai vezetéssel indult (15-9). Pásztor bravúrt bravúrra halmozott a kövesdi kapuban, sem büntetőből, sem ziccerből, sem időntúli szabaddobásból nem tudtunk gólt szerezni a végéig, így maradt a hatgólos hazai vezetés a szünetre.

A második félidőt mi kezdhettük, azonban az első támadásnál eladtuk a labdát, az induló játékos pedig ráugrott Buzogány Barna térdére, aki így nem tudta folytatni a játékot. Tóth Misi jött vissza, Herceg pedig ötödik gólját szerezte, ez összes találatunknak épp a felét tett ki (15-10). A 35. percben mínusz négyre jöttünk fel, majd Hegedűs és Markez találataival sikerült három gólra zárkóznunk (17-14). Sokat javultunk a kapuban, ami támadásban is adott némi magabiztosságot a fiúknak. A gólszerzést ismét Markez vállalta magára, és 17-15-re zárkóztatta a mieinket. Gerdán kiállításával kerültünk emberhátrányba, a Kövesd pedig megint meglépett néggyel (19-15). Duris talpról szerzett gólt, majd egy megszerzett labdát Gábori lőtt be Pásztor lába alatt, a 43. percben így újra csak kettő volt közte (19-17). A 44. percben Varsandán gólja után már csak egygólos hátrányban voltunk, ám a 49. percre visszaállt a háromgólos különbség (21-18). Sokat elmond a találkozóról, hogy az üreskapus helyzeteket eddig magabiztosan értékesítő Vilovszki lövései sem találtak utat a kapuba. A hetesek azonban ma nem maradtak ki, Varsandán értékesített egyet az 53. percben, amivel továbbra is tapadtunk a kövesdiekre, de az egyenlítés nem akart összejönni (22-21). Bár Gábori betalált 5 perccel a vége előtt, az olló megint két gólra nyílt, és csak bő három perccel a vége előtt tudtunk megint visszajönni egyre (24-23). Két és fél perccel a vége előtt a hazaiak büntetőből növelték ismét kétgólosra az előnyüket, majd Mojsilov védett, és egy újabb találattal a Mezőkövesd eldöntötte a két pont sorsát (26-23). Egy gólt még tudtunk lőni a végéig, de ez nem változtat a roppant kellemetlen vereségen. Három nap alatt kétszer maradtunk alul a bajnokság egyik sereghajtójával szemben.

K&H férfi kézilabda liga, 13. forduló
Mezőkövesdi KC – HE-DO B. Braun Gyöngyös 26-24 (15-9)
Mezőkövesd, 550 néző
V.: Andorka Miklós, Hucker Róbert

MEZŐKÖVESD: Mojsilov, Pásztor (kapusok) – Jancsó 1 (1), Kovács B. 1, Varjú 5 (1), Szöllősi O. 1, Radnic 2, Halilbegovic 3, Horváth L. 4, Stankovic 4, Zelei, Martins 1, Menyhárt 4, Dávid. Edző: Buday Dániel.

GYÖNGYÖS: Tóth M., Buzogány (kapusok) – Papp, Urbán, Sipeki, Varsandán 3 (1), Ubornyák, Hegedűs 2, Gábori 4, Duris 5, Vilovszki, Gerdán, Herceg 5, Gráf, Markez 5 (1), Újvári. Edző: Konkoly Csaba.

Kiállítások: 2, ill. 6 perc.
Hétméteresek: 2/2, ill. 3/2.

Értékelések:

Konkoly Csaba: – Mérhetetlenül csalódott vagyok a ma mutatott játékunk miatt. Szerettünk volna szépen búcsúzni, ez nem sikerült, amiért csak magunkat okolhatjuk. A két félidő között mindössze annyi volt a különbség, hogy a második félidőben nem játszottunk annyira alárendelt szerepet. Köszönjük szurkolóinkat a támogatást, akik töretlenül buzdítottak bennünket a fél szezonban.

Tóth Mihály: – Az egész csapat nagyon csalódott, nem ezért jöttünk ide. Az egész meccs az első félidőben ment el, a hatgólos hátrányból nagyon nehéz visszaküzdeni magunkat. Sajnos ilyen a kézilabda, egyszer fenn, egyszer lenn, kell tudni veszíteni is. Dolgozunk tovább, igyekszünk javítani.

Buday Dániel: – Nagyon jó kézilabdát láthatott ma a közönség. Szűkös a keretünk, és az idény vége elég sűrűre sikeredett, ezért azt kértem a fiúktól, hogy az eredménytől függetlenül adjunk ki mindent magunkból, ami bennünk van, és ezt meg is tették, mindenki úgy küzdött ma, mint egy oroszlán, és taktikailag is sikerült jó teljesítményt nyújtanunk. Köszönjük a szurkolóinknak a buzdítást. Most számítanak sokat azok az egy pontok, amiket eddig sikerült szereznünk.

Milos Mojsilov: – Gratulálok a csapatomnak, nagyot küzdöttünk ezen az utolsó héten. Harcolunk, valamikor nem megy, valamikor megy a játék, mint ahogy ma is ment.