Újra edzésben a farkasfalka
| Kategória: Híreink

Vízkereszt után egy nappal, január 7-én megkezdte a tavaszi szezonra való felkészülést a HE-DO B. Braun Gyöngyös felnőttcsapata. Farkasaink négy Liga Kupa-meccsel kezdik az évet.

A jó hangulatú edzés elején Konkoly Csaba köszöntötte tanítványait, felvázolva az előttünk álló hónap programját és teendőit.

– A Liga Kupa mérkőzéseket amellett, hogy a lehető legjobb eredménnyel szeretnénk abszolválni, a bajnokság folytatására való felkészülésre szeretnénk fordítani. A bajnoki tabellán jelenleg elfoglalt negyedik pozíció a vírushelyzet és az elmaradt mérkőzések miatt nem mutat reális képet, de a cél ennek a pozíciónak a megőrzése lesz. Idegenlégiós játékosainkra ugyan a Liga Kupa küzdelemsorozatában nem számíthatunk, de az edzéseken ők is teljes értékű munkát fognak végezni – fogalmazott a vezetőedző.

A HE-DO B. Braun Gyöngyös csapata januárban négy mérkőzésen lép pályára a Szerencsejáték Zrt. Liga Kupa C csoportjában, ahol az egyaránt NB I/B-ben szereplő Mezőkövesd és Hatvan lesz a mieink ellenfele. A bajnoki tabellán negyedik és hetedik helyen álló alakulat egymás ellen már játszott egy mérkőzést, melyen a Borsod megyeiek egy góllal legyőzték a hatvaniakat. Farkasaink január 13-án a Hatvan ellen kezdik a csoportmérkőzések sorát, a találkozón a Hatvan lesz a pályaválasztó, az összecsapást mégis a Dr. Fejes András Sportcsarnokban rendezik majd.

Szerencsejáték Zrt. Férfi Liga Kupa C csoport
A HE-DO B. Braun Gyöngyös programja

2021. január 13. szerda, 18:00
Hatvani KSZSE – HE-DO B. Braun Gyöngyös
Dr. Fejes András Sportcsarnok

2021. január 15. péntek, 17:00
HE-DO B. Braun Gyöngyös – Hatvani KSZSE
Dr. Fejes András Sportcsarnok

2021. január 20. szerda, 18:00
Mezőkövesdi KC – HE-DO B. Braun Gyöngyös
Városi Sportcsarnok, Mezőkövesd

2021. január 22. péntek, 17:00
HE-DO B. Braun Gyöngyös – Mezőkövesdi KC
Dr. Fejes András Sportcsarnok