Egy sikeres szivacskézi-torna valamint az U14-esek békési és az U10-esek ózdi szereplése alkotta az elmúlt hétvége utánpótlás-programját a Gyöngyösi Kézilabda Klub kézilabdázói számára. A győzelmek és a vereségek aránya ezúttal vegyes képet mutat, de az összesített mérleg egyértelműen pozitív.

A serdülők PLER elleni, bravúros győzelme nyitotta az elmúlt hétvége utánpótlás-sorozatát, majd szombaton több csapatunk is pályára lépett, köztük a Pápa János vezette U14-es alakulat, amely a kiemelt bajnokságban ezúttal Békésre utazott.

A mieink több sérült és beteg játékosukat is nélkülözni voltak kénytelenek, így a csapat tizenhárom fővel utazott el Békésre, ebből a tizenhárom játékosból pedig négy kapus volt. Pápa Jánosnak tehát nem volt könnyű dolga, alig tudott cserélni, ennek ellenére első mérkőzésükön pontot tudtak szerezni a házigazdától (23-23), majd magabiztosan verték a PLER II. csapatát (32-23), végül pedig vereséget szenvedtek a Nemzeti Kézilabda Alsőörs együttesétől (27-29). Pápa János nagyon elégedett volt a játékosaival.

– Kevesen voltunk, ezért vagyok rendkívül büszke játékosaimra, hogy képesek voltak ezekre az eredményekre, és nagybetűs csapatként, remek hozzáállással játszottak. Le a kalappal a fiúk előtt. Bár a NEKA elleni harmadik meccsre a sok sérült miatt elfogytunk, egymás elleni összevetésben jobbak vagyunk, így ez sem keseríti el a szánk ízét – mondta az edző.

A regionális bajnokságban érdekelt U10-es csapatunk Kismárton Ádám vezérletével Ózdon volt érdekelt az elmúlt hétvégén, és ugyancsak három mérkőzés szerepelt a programjában. A program azonban változott, miután a Miskolc nem jött el a fordulóra, így az ellenük kiírt meccset minden csapat győzelemnek könyvelhette el. A mieinknek az Eger ellen rendkívül szoros, kiélezett meccsen kellett helytállniuk, amely sikerült ugyan, a győzelemnek végül mégis az egriek örülhettek, akik egyetlen góllal felülmúlták a GYKK csapatát. A mieink a házigazda Ózddal szemben is alulmaradtak, így egy győzelem és két vereség az elmúlt hétvége mérlege a számukra.

A legkisebbek is pályára léptek az elmúlt hétvégén, április 5-én regionális szivacskézilabda-tornát rendezett a Gyöngyösi Kézilabda Klub Nagyrédén. Az ötcsapatos tornán a GYKK Markaz, a GYKK Nagyréde, a GYKK Arany, a GYKK Halász és a GYKK U8 mérte össze az erejét. A csapatok kötelékében hetven gyerek lépett pályára, köztük több reménykeltő fiatallal. Az együttesek jól szerepeltek, és bár ebben a korosztályban még nincs eredménykényszer, hiszen az eredményt nem számolják, a gyerek szokhatták a versenyhelyzetet, és kiváló körülmények között ismerkedhettek a kézilabdázás alapjaival.

labda