A Gyöngyösi Kézilabda Szurkolói Klub nyílt levelet intízett Vetési Ivánhoz, a Magyar Kézilabda Szövetség elnökéhez, amelyben arra várnak választ: holtverseny esetén mi alapján dől el a végső helyezések sorrendje. A levelet változtatás nélkül közölljük.
NYÍLT LEVÉL A MAGYAR KÉZILABDA SZÖVETSÉG ELNÖKÉNEK
Tisztelt Vetési Iván Úr, tisztelt MKSZ!
A gyöngyösi szurkolók és kézilabda barátok nevében írom Önöknek ezt a levelet. Kedvenc csapatunk a B. Braun Gyöngyös férfi kézilabda csapata történelmi sikereket ért el ebben az évben. A kupában már bejutott és reményeink szerint a bajnokságban is bejut az ország legjobb négy csapata közé. Szurkolóként csapatunk egész éves teljesítményét legtöbbször a lelátóról követjük, szerencsére városunkban egyre többször a magyar nemzeti válogatott mérkőzésein is jelen vagyunk. Örömünkre szolgál az a tény, hogy idén több olyan mérkőzésnek lehettünk szemtanúi, ami csak az utolsó pillanatban dőlt el. A bajnokság számunkra legfontosabb mérkőzései minden esetben kiélezett küzdelmet hoztak, főleg a gyöngyösi csapatéval azonos képességű Balatonfüred és Tatabánya ellen.
Mi, gyöngyösi szurkolók és sportbarátok abban a hitben éltünk, hogy csapatunk az alapszakasz 4. helyén végzett, hiszen ugyanúgy 31 pontot szerzett, mint a Balatonfüred, de a versenykiírás 13. szabálya szerint csapatunk helyezését ebben az esetben az alul idézett szabály szerint, előbb kellene rangsorolni, mint a balatonparti alakulatot, hiszen 2013. szeptember 11-én Gyöngyösön 22-22, majd 2013. november 22-én Balatonfüreden 31-31-es döntetlent játszott a Balatonfüredi KSE ellen. Véleményünk szerint minden ilyen és ehhez hasonló versenykiírás szerint az idegenben lőtt több gól elég ahhoz, hogy megállapításra kerülhessen, hogy melyik csapat jobb az egymás elleni eredmény tekintetében *.
*Részlet Magyarország Kézilabda Nemzeti Bajnokság női és férfi 2013-2014. évi I. osztály Versenykiírásából „A helyezések eldöntése »A kézilabdázás szabálykönyve« c. könyv Bajnoki Rendszabályok 13. szabálya szerint történik, azzal az eltéréssel, hogy a 2.§. b, pontja az alábbiak szerint módosul: ha két vagy több csapatnak azonos a pontszáma, a sorrendet az egymás közötti mérkőzés(ek) eredménye(i) dönti(k) el. Megerősítésként: a holtversenyen kívüli csapat (ok) ellen lejátszott mérkőzés(ek) eredménye(i) tehát nem számít(anak)” |
Sajnos csak hallomásból, hivatalos információforrásból nem hallottunk arról, hogy két, hozzátesszük „részünkről közel sem azonos” eredménynek számító döntetlen esetén az összesített gólarány számítana a végső sorrend megállapításakor. A hivatalos és ismert versenykiírásban ilyen pontot nem találtunk. Nem mi szurkolók vagyunk az egyetlenek, akik „tévedtek” az ügyben. A www.hetmeteres.com szakportál a 2014. március 1-i MKB MVM Veszprém – Pick Szeged mérkőzésről szóló beharangozójában is hasonló elvről számolt be arra az esetre vonatkozóan, ha veszprémi csapat csak 1 gólos győzelmet aratna a Szeged ellen, de a Szeged legalább 23 gólt dobott volna Veszprémben. A hivatkozott beszámolót sajnos azóta már nem találjuk meg az interneten.
Arra kérjük a nyilvánosság előtt a Tisztelt elnök Urat, hogy az MKSZ nevében hivatalosan a nyilvánosság teljes bevonásával az általunk nem ismert kiírás pontos idézésének eszközével tájékoztassa a gyöngyösi sportbarátokat, hogy csapatunk a 4. vagy 5. helyen végzett a bajnokság alapszakaszában.
Bízunk benne, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség a sportághoz méltó és egyértelmű magyarázatot ad a félreértések tisztázása érdekében.
Tisztelettel,
Erdei Mihály
elnök
Gyöngyösi Kézilabda Szurkolói Klub
Kelt., Gyöngyösön 2014. március 13-án
FRISSÍTÉS
Szurkolóink felvetéseire a szövetség szakmai ügyekért felelős főtitkár-helyettese válaszolt. Dr. Kersch Ferenc levelében azt írja: a helyezési sorrend megállapításáról a Kézilabdázás Szabálykönyve Bajnoki Rendszabályok fejezete rendelkezik. A holtversenyről a 13. szabály 2. § b) pontja rendelkezik. E szerint a helyezést sorrendben a következők döntik el:
1) az érintett csapatok egymás közötti eredménye a pontszámok alapján,
2) az érintett csapatok egymás közötti mérkőzéseinek gólkülönbsége,
3) az érintett csapatok egymás közötti mérkőzéseit figyelembe véve a több gólt dobott
együttes kerül előbbre,
4) ezt követően a 2. § c) pontja szerint a helyezést valamennyi mérkőzést alapul véve a
lőtt és kapott gólok közötti különbség határozza meg.
A levél szerint az idegenben szerzett több gól csak a kupa rendszabályokra érvényes, a bajnoki versenyrendszerben nem irányadó.