Szoros első meccs a Füchse Berlinnel
| Kategória: Híreink

Óriási küzdelem végén mindössze két góllal maradt alul a gyöngyösi farkasfalka a berlini rókákkal szemben.

A nagy iramú mérkőzés kezdetén fej-fej mellett haladtak a csapatok, Nagy Benedek és Varsandán Milán továbbra is hozták hetek óta tartó jó formájukat, tíz perc elteltével 4-3-ra vezettünk. Úgy tűnt, a találkozón a védekezésé lesz a főszerep, mindkét oldalon remekeltek a kapusok, ennek köszönhetően a 24. percben csupán 7-7-et mutatott az eredményjelző. Pontatlanságainkat azonban megbosszulta a német csapat, az első játékrész 9-12-es vendég vezetéssel ért véget.

A második félidő elején sikerült lefaragni hátrányunkból, a 37. percben 13-14-es állásnál az egyenlítésért támadhattak Vilovszkiék. Néhány perccel később ez sikerült is, Varsandán Milán nyolcadik góljának köszönhetően 16-16-ra módosult a találkozó állása. Az összecsapás lefújása előtt tíz perccel újra sikerült kétgólos előnyt kialakítaniuk a berlinieknek, 19-21-re vezettek. Ezt azonban nem hagyta szó nélkül a farkasfalka, amely az 55. percben egy üres kapus góllal kiegyenlített. Sajnos a bravúrgyőzelem nem sikerült, de szégyenkezésre semmi ok, hiszen Konkoly Csaba együttese erőn felül teljesített. A mérkőzés 23-25-ös vendég győzelemmel zárult. Folytatás Berlinben szeptember 29-én.

EHF Európa Liga, selejtező, 2. forduló, 1. mérkőzés
HE-DO B. Braun Gyöngyös – Füchse Berlin 23-25 (9-12)

Gyöngyös: Nagy, Merkovszki, Tóth, (kapusok) Urbán 3, Halász 1, Jaros, Varsandán 10, Ubornyák 1, Hegedűs, Gábori, Duris 2, Vilovski 2, Gerdán, Herceg 2, Gráf 1, Markez 1. Edző: Konkoly Csaba.

Berlin: Genz, Milosavljev, (kapusok) Ernst, Gojun, Andersson 4, Lindberg 3, Freihöfer, Michalczik 2, Chrintz 1, Matthes 4, Kopljar 5, Marsenic 2, Drux 4. Edző: Rinderle Maximilian.

Játékvezetők: Bojan Lah, David Sok (SLO)
Hétméteresek: 3/3, ill. 2/2.
Kiállítások: 10, ill. 10 perc.

Konkoly Csaba: – Az előzetes várakozásoknak maximálisan eleget téve tudtunk játszani, és úgy partiban lenni egy Bundesliga élcsapat ellen, amit szerintem kevesen gondoltak. Bíztunk magunkban, és felkészültek voltunk, egy kicsit talán a túlzott koncentrálás okozott olyan elkerülhető technikai és taktikai hibákat, ami miatt három gólos hátrányba kerültünk az első félidőben. A második félidőben minta értékű volt, ahogyan felálltunk, nagyon büszke vagyok a csapatra, a közönségünkre, ahogy folyamatosan mellettünk voltak, és ilyen hangulatban, ilyen extázisban, ilyen eredményességgel lehetett játszani. Nincs szégyenkezni valónk a kétgólos vereséggel, és természetesen nem feltett kézzel megyünk majd Berlinbe sem.